Csak állj meg egy pillanatra, cseréljünk gondolatot és szárnyaljunk együtt!

Fecsegőposzáta életmorzsái

Fecsegőposzáta életmorzsái

Te felismered a pszichopata embereket?

Gyakran emlegetett személyiségzavar fő jellemzői - teszttel!

2018. október 19. - fecsegőposzáta93

uo.jpgTegnap este jeleztem, hogy ma a pszichopata ember jellemzőit szeretném picit kifejteni. Kérdéses, hogy előzőleg tituláltam-e valakit nárcisztikusnak, vagy most pszichopatának. A válaszom egy határozott nem. Nem vagyok sem orvos, sem pszichiáter, sem pszichológus, nem ez a szakterületem, hogy ilyet kijelenthessek. Viszont nagyon érdekelnek az ilyen személyiségzavarok. Mindig bele-bele botlok valamilyen érdekességbe, és annyiszor hallottam már ezeket a kifejezéseket, hogy rettentő sok oldalt, blogot elolvastam róluk, míg a lábam gipszben volt (és még van, és azelőtt is olvastam). Hihetetlen, mennyi ilyen ember jár-kel világunkban, akik bármelyik jegyet birtokolja. Észrevettem, hogy néha nagyon halvány csík van a különböző zavarok között. A véleményem az, hogy mindenkire rá lehetne aggatni egyik-másik jellemzőét bármelyik betegségnek, de ettől még nem leszünk sem nárcisztikusok, sem pszichopaták vagy szociopaták. Érdekes, nem igaz? 

Pszichopata alapvető jellemzői: 

Egy pszichopata minden szempontból ultra normális benyomást kelthet, mi több: ápolt, jól öltözött, akár még az átlagosnál is tökéletesebbnek tűnhet. Kellemes a modoruk, tudják, mit kell mondani az adott helyzetben, és milyen viselkedés dukál hozzá. Tehát látszatra semmi gond, de ez csak a felszín. Ezt a jelenséget szakmai körökben úgy hívjuk, hogy a „pszichopata báj”. Egy rejtélyes személyiségzavarral állunk tehát szemben, amely mindig is foglalkoztatta a kutatókat, szakembereket. Amit a köznyelv pszichopátiának nevez, azt szakmai körökben az antiszociális személyiségzavar fedi le. (Szalánczi Kriszta - klinikai szakpszichológus)

1. Egoizmus! Hihetetlen nagy egoizmus! Megpróbálja elnyomni az önbecsülésünket és felülkerekedni rajtunk, még akkor is, ha tudja, fogalma sincs az igazi válaszról. Az embereket ritkán tekinti többnek a kielégítéséhez szükséges tárgyaktól. Ismeri a szabályokat, de csak azt tartja be, amihez épp kedve van. Közkedvelt célpontja a gyenge embereket, akiket örömmel gúnyol ki. 

  2. Soha nem tanul a saját hibájából, és ezt kiterjeszti másokra. Szinte mindig megcsalja a társát, és ebből nem tanul, újra és újra elköveti a legalapvetőbb botlásokat. 

3. A lelkiismerete nem szólal meg, mint a legtöbb normális, erős érzelmekkel rendelkező embereknél. Nem érez bűntudatot és megbánást sem a tettei után. Levetkőzi az összes felelősséget, csalódást keltve azokban, akik betartják a normákat. Mindig kész kifogásaik vannak, tagadnak, és szeretik eljátszani az áldozatot. 

4. A parazita életmódot részesítik előnyben, hiszen kihasználják az embertársukat, s mindezt nem szégyelli. A hazugság egy hobbi számára, még ha ez durván is hangzik, mert számára ez természetes.

5. A szexuális élete unalmas, és a testi kapcsolata öncélú. Sohasem érez elégedettséget. Sokszor elutasítja az érzelmeket, mert a legfontosabb az intim szükséglete. Képtelen a kötődésre! 

6. Az empátia hiánya, képtelen azonosulni másokkal, főleg érzelmi alapon. Nem tud és nem is akar törődni mások által átélt fájdalmaival. Akire nincs többé szüksége, nem származik belőle érdeke, azokat gondolkodás nélkül eldobja, avagy "likvidálja" az életéből. 

7. Nem érdeklik a külső elvárások, bárkit megbánt, és mosolyogva meg is aláz. Ha az uralt személyt úgy érzi elveszítheti, mielőtt ő dobná el, akkor képes az érzelmek kimutatására vagyis a fizikai elváltozásokra, például sírás.

8. Betegesen hazudozik, képtelen őszinte lenni másokkal. A legtermészetesebb adottsága és tulajdonsága a manipuláció. Embertársai átverése örömet okoz számára, és még büszke is erre. "Mentális szókirakó játékot játszanak", s ennek mentén gyártják a hazugságaikat. Ritkán válaszolnak a hozzájuk fűzött kérdésekre, de ettől függetlenül jó benyomást kelthetnek másokban. 

9. Hihetetlen felszínességgel és ahhoz párosuló vonzerővel rendelkezik. Saját céljai elérésében felhasználja a báját. Mindig azt használja fel az emberek ellen, ami a gyengesége, amit bájgúnár viselkedésével könnyen elér, megtudja a másikról azt, amire kíváncsi.  

81264.jpg10. Megbízhatatlanság, hiszen megígért fűt-fát, de semmit sem tart be, s ezt elvárni tőle ostobaság. Mindenkire ráun, folyamatosan megváltozik az álláspontja. Legfontosabb, hogy foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz az egyhez, aki felett uralkodik, akit sakkban tart, akit manipulál azzal, hogy nélkülözhetetlennek állítja be önmagát.  Kell, hogy legyen valaki az életében, aki a szükségleteit kielégíti, ha a kedve tartja. 

11. Ahogy már említettem a pszichopaták fő adottsága a manipuláció, tehát hihetetlen ravasz. Szereti, ha rossz érzést kelthet a partnerében, és a saját sikere miatt örömet érez, hiszen fájdalmat okozhatott a társának. 

12. Felszínes érzelmek! Az írottak alapján elmondhatjuk, hogy egy pszichopata képtelen az érzelmeket jól leírni, például a szomorúságot frusztrációval, míg a haragot ingerlékenységgel azonosítja.  A kiszemelt személynek ott árt, ahol tud, irigy az eredményeit, folyamatosan degradálja. Azt mondja és azt teszi, amit elvárnak tőle. Úgy simogat téged, mintha ez lenne a feladata, de semmiféle érzelmet nem visz belé. Szeretetét szavakba önti, de egyedüli örömforrása kizárólag csak a kéjérzés, amit a másikon való uralkodás érzése vált ki.

13. Kutatja az új impulzusokat. Megszállottan flörtöl mindenkivel, és mindenkit megun egy pillanat alatt. De képtelen egyedül lenni, mert egyedül üresnek érzi magát. Szereti, ha körülrajongják, ha szerepelhet mindenki életében, ez egy elvárás a részéről. 

14. Nem vállal felelősséget és nincs is felelősségérzete a tetteiért. Válogatás nélkül hajít el másokat, mint egy használt rongyot, és bármilyen érzelmi válságba is kerüljön a másik fél miatta, őt ez nem hajtja meg. 

15. Nincsenek hosszútávú céljai, és állandóan változtatja terveit. Belekezd valamibe, majd egy másikba, és megint másikba, mert egyik sem köti le igazán.

pszichopata-kavezas-049f15dd9e.jpg16. Hihetetlen önző és számító alak. Mindent elvesz, és semmit sem ad önzetlenül. 

17. Elkülönít másoktól, szinte szeparálja az egyént a társaságtól. "Ha jókedvű beszélgetésbe csöppen, akkor  akár fizikailag is közbelép, hogy megakadályozza a kontaktust, elkezd másról beszélni, berekesztve ezzel a diskurzust. Megoszt és uralkodik a szemétdobján. 

18. Ellenőrzése alá von, amivel eléri a célját, és izolál minket a társadalomtól. Szeretné, hogy csak ő maradjon a figyelmünk középpontjában, mindenki mással szűnjön meg a kapcsolatunk. Ha nem így lesz, akkor hisztiben, dührohamban tör ki. Ettől szinte retteg, ezért mindent bevet, hogy megtartsa a "táplálékforrását". 

19. Őrülten féltékeny! Nem szeretné elveszíteni az ellenőrző és irányító pozícióját a partnere felől. 

20. Mindig az életünkben van, de mi sosem vagyunk az övében. Képes uralni a másikat, hogy képtelen legyen nélküle élni, és akkor léphessen ki-be az életébe, amikor csak úgy dönt. 

Találtam egy tesztet, amivel gyorsan felismerheted a pszichopatákat. Nem is rossz, sőt érdekes megközelítés. Ha érdekel, katt ide. 

Forrás/Ajánló: 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindigtesok.blog.hu/api/trackback/id/tr7714309781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodaországban 2019.12.21. 20:30:31

Aki engem üldöz évek óta, pontról pontra megfelel a leirásnak.
A kérdésem inkább az, hogy mivel mellettem lakik, hogy a fenébe tudom megoldani, hogy leszálljon rólam.
A rendőrség ugyanis nem segit, a pszichiáter pedig nem érti, amit mondok.
süti beállítások módosítása