A napokban sokszor kaptam olyan mondatokat, hogy "Juli, szedd már össze magad!", "Ne csináld már ezt, ez nem te vagy!", "Nehogy megpróbálj megváltozni, mert valaki azt mondta", "Ha magadban keresed a hibát, a legnagyobb hülye vagy". Próbáltam felfogni, miért kapom ezeket a mondatokat a barátaimtól, aztán hirtelen fejbe vertek vele. Te is már kerültél olyan helyzetbe, hogy nem tudtad, mi történt és a miérteket kerested? Hát ne keresd! Ne keresd olyan kérdésekre a választ, amelyek sohasem léteztek. Ne próbálj megoldani direkt csinált problémákat. Ne légy már önpusztító! Mi vagy te? Egy talpnyaló? Nem! Szereted magad annyira, hogy végre felállsz és nem kutatsz bolondságokat után, hogy nem hajszolod magad a bizonytalanságba.
Hallgass rám, kérlek szépen! Ne törd magad, ne érezd magad hibásnak vagy rossznak. Te így vagy tökéletes a tökéletlenségedben. Legalábbis azoknak, akik sohasem próbáltak megváltoztatni. Akik nem hisznek el rólad hamis szavakat, akik nem használják ki, hogy sohasem fogod kinyitni a szádat, hogy megvédd a becsületedet. Milyen kapcsolat az, ahol a becsületünkért és az igazunkért kell véres harcot vívni? Ugyan! Ezt te sem gondolhatod komolyan. Sohasem magyarázkodtam és ezek után sem fogok. Sohasem kívánj rosszat az embereknek, de fordíts hátat, ha azt mondatot vágják a semmiből a fejednek, hogy "úgy megbántanálak és a fejedhez vágnék mindent, de most nincs kedvem, nem érdemled meg...". ÉRTELMETLEN! Tiszteld magad annyira, hogy elfogadod minden hibádat és nem teszed meg azt senki kedvéért sem, hogy lemondasz a legnagyobb támaszodról, saját magadról. Egy barát nem oszt ki, egy barát nem vág pofon, egy barát, akkor is őszinte veled, ha minden ellened szól. Egy hihetetlen bölcs embertől tanultam, hogy az az igazi jó barát, aki nem hisz senkinek sem, míg nem ismeri mindenki szemszögét. Ha ez nem sikerül, akkor sohasem volt kíváncsi rád, sem arra, miben és mikor mondasz igazat. Nem szeretnék üzenni ezzel az írással senkinek sem, csak szeretném, ha mindenki becsülné a saját értékeit és nem hódolna be senkinek sem. Nézz körbe! Mennyi barátod van? S ebből mennyien várják a nevetésed? Jól gondoltam, sokan vannak melletted, akiket észre sem veszel a legtöbbször. Gondolkodj, ki az, akit éjjel is felhívhatsz, hogy "hé, barátom. Nem tudok vezetni, elviszel a világ végére?". Hány embert szólíthatsz, ha baj van? Én egy hihetetlen szerencsés ember vagyok. Komolyan! Könnyes szemekkel állíthatom, hogy még sohasem maradtam egyedül a "problémáimmal", és mindig volt olyan tiszta szívű ember mellettem, aki megpróbálta felitatni a könnyeimet. Aki velem együtt nevetett, és nem rajtam. Akik elcipelnek egy buliba még akkor is, mikor menni sem tudsz rendesen. Minek ülnél otthon, ha velük is lehetsz? Miért fojtanád magad párnák közé, ha az édesanyáddal is beszélgethetsz? Mondd, mi értelme lenne elszalasztani pillanatokat azért, mert vannak az életben olyanok, akik nem akarják veled tölteni az idejüket? Ne légy már ennyire bolond! Élj a pillanatoknak, menj el, ahová hívnak és beszélgess azokkal, akik minden szavadat csillogó szemekkel várják. Halmozz sikereket, és adj belőle azoknak, akik támogatnak minden lépésedben. Küzdj és vágj bele olyan dolgokba, amibe azelőtt sohasem vágtál volna. Bennem szintúgy ez játszódik le. Jelentkeztem egy bizonyos helyre, aminek a közelgő időpontja ugyanannyi félelemmel tölt el, mint izgatottsággal. A körmeimet rágom, mélyen kínosan nagyokat nevetek, hogy mi lesz azok után, ha jól teljesítek. Azt sem tudom, mi történik velem. Mindig is szerettem a kihívásokat, de ilyen éles helyzeteket sohasem vállaltam volna. Most vakmerően odaálltam és rászántam magam. Mit nyerhetek vele? Sikert, akaratot, céltudatosságot, hatalmas változást, önbecsülést és önbizalmat, amit az utóbbi időszak jócskán kifacsart belőlem. Hogyan szerezhetné vissza egy fiatal lány? Csináld úgy, mint én! Légy bármennyi éves, ne rettenj meg a kihívásoktól. Az egészséges aggodalom normális, én is minden este úgy alszom el, hogy várom azt a bizonyos időpontot, pedig egy csomó dolgot be kell még szereznem hozzá. Az sem tudom, mihez kapjak gyorsabban. Hová nyúljak és mi lesz velem utána. Ez jelenti az adrenalint? Ez jelenti, hogy eltűnök egy kicsit és egy új emberként térek vissza? Valószínűleg. Erről szólnak azok a filmek, amiket tátott szájjal bámultam. Hogy a főhősnő elveszíti önmagát, mert kicsapolják belőle az összes energiát, hogy állandóan az igazáért kell harcolnia, és csak azért rossz, mert nem magyarázkodik. Hisz, aki magyarázkodik, leszól téged vagy másokat, az igazát hajtsa és elnyeri mások bizalmát azzal, hogy rossz színben tüntet fel, az az én szótáramban hazudik, és nem találja önmagát sem. Mások nyomorúságán és szomorúságán próbál élvezetet nyerni a saját életébe. Valakinek ez jelenti a felüdülést, nem vagyunk egyformák. Nekem ez nem jelent semmit sem, maximum gonoszságot, amit jobb kerülni, ha nem szeretnénk mérget és fertőzést engedni az életünkbe. Zárd le! ZÁRD LE! (Hé, nem gondolok konkrétan senkire sem, aki mégis magára veszi, az valószínűleg egy ízig-vérig gonosz és hamis ember, s képtelen tiszta szívvel gondolkodni).
Térjünk vissza a filmhez: a főhősnő ugye elveszíti önmagát, majd több csalódás után felkel a földről és olyanra szánja el magát, amire azelőtt sohasem tette volna, mert túlságosan félt ekkora változástól. Majd arcon csapja magát, hogy mire várt eddig, és vakon elkezd hinni önmagában. Reménykedik, hisztérikusan nevetni kezd, hogy jobb életet akar, valami változást, amiből ha visszatér, új emberként teheti. Na, igen. Ez a valós életre is teljesen igaz. Szorítsatok nekem, és várjuk együtt a november 5-ét. Én várom minden porcikámmal, mert tudom, hogy sikerülni fog, még ha belepusztulok is. A lelkem megerősödik majd, és a tisztábban fogok látni, ha végig csináltam. Izguljunk együtt! Igyekszem majd róla mindennap írni egy-egy kisebb blogbejegyzést, hogy ha nem bírnám, tartsátok bennem a lelket és motivációt. Szükségem lesz rá! :-)
