Túl vagyok a jelenlegi életem egy nehéz szakaszán. Egy kis időre megszűnt létezni a világ, elveszítettem az önbizalmamat, a céljaimat, az akaratomat, de még az energia készletemet is. Nem tudtam magamon erőt venni, és mosolyogva kikelni az ágyból, ahogy mindig is tettem. Nem akartam felkelni, és minden reggel harcot vívtam magammal, hogy jó nap lesz, kibírom. De nem így volt, felkeltem az utolsó pillanatban, hisztiztem, sírtam, és gyomorgörccsel indultam meg a napba. Csak az tartott életben, hogy haza várnak a szüleim, és a barátaim az esti órákban megpróbálnak erőt adni. Már aki... mire jó egy ilyen időszak? Mire jó a változás az életben? Sok mindenre megtanít! Például, hogy le tudj mondani emberekről, ahogy ők is lemondtak rólad, mikor nem sütött a fejed felett a napocska.

Hogy mi történt? Magam sem értem. Nem tudtam, hová vezet az utam. De aztán rátaláltam. Hihetetlen támogatást adott a környezetem, ami miatt visszanyertem az önbizalmamat. Elképzelni sem tudjátok, mekkora erőt adtatok a szavaitokkal. Egy este az egyik legjobb barátom azt mondta, hogy nem szabad feladnom, mennem kell tovább, hagyjam veszni a jelenlegi állapotot. A sikert csak így érhetem el, és én az vagyok, aki képes bármire! Egy barátnőm pedig azt mondta, hogy gondolkozzak el, mi azaz öt dolog, amire tiszta szívből vágyom. Aminek a főszereplője csak én vagyok! Tényleg segített döntenem bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Meghoztam egy nehéz döntést, amit utoljára akkor éreztem, mikor ott hagytam a gimnáziumot. A változtatás: mikor a "biztosat", valami ismeretlenre cseréled. De a biztos semmi boldogságot nem okoz számodra, csak feléli az utolsó erőforrásaidat is. Az ismeretlen nem azt jelenti, hogy nem lehet valami jó és nem okozhat őrült boldogságot. Attól, hogy valami nehéznek tűnik, még megéri megpróbálnod. A problémáim felé kerekedtem, és megtanultam, hogy nyitott szemmel kell járjak. Nem azok a barátaim, akik ha szükségem lenne rájuk, elfordítják a fejüket, nem veszik fel nekem a telefont, folyamatosan lelkifurdalást okoznak nekem. Nem azok a barátaim, akik mindig kifogást keresnek arra, miért nem találkozhatunk, akik nem tudnak igazat mondani nekem, mert azt hiszik, 10 éves vagyok, aki sírva fakad, mert valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Nem vagyok önző! Nem vagyok rossz ember, hogy ezt érdemeljem. Ha egyenes vagyok, és megmerem mondani, hogy mi a véleményem, akkor mások is tegyék így. Ha ez nem jön össze, akkor nincs értelme az egésznek. Egy egészséges kapcsolatban nem kell hazudni a másiknak, egy jó baráti kapcsolatban nincsenek felesleges következtetések, gondolatmeneteket. Nem erőltetünk a másikra kitalációkat. "Amit kapsz, azt add vissza..." - a legtöbben szavakkal a csillagokat is lehozzák egy szívesség miatt, míg mások tettekkel bizonyítják, hogy kiérdemelték az emberi értékeinket. Engem nem érdekelnek azok a szavak, hogy valaki szeret vagy sem. Engem az érdekel, ki az, aki bármikor a nap folyamán félreteszi a saját maga igényeit, és meghallgatja a gondjaimat. Mert tudja, én sem tennék másképp. Én is felkelek az ágyból bármikor, legyen bármilyen fáradt is. Én is útnak indulnék a legtöbb barátomért, puszta szeretetből. 

Mire célzok mindezzel? Hogy jól vagyok végre. Boldog vagyok. A legtökéletesebb barátaim vannak. A legtámogatóbb szüleim. És a legcsodálatosabb baráti társaságom, akikkel szívesen mozdulok ki még a vásár területére is, mert megszámolhatatlan éve őrzik a szívem minden dobbanását. A testvérem és a közös baráti társaságunk olyan emberekből áll, akikben az önzőség és a gonoszság halvány szikrája sem lobban fel. Soha, mióta az eszemet tudom. Mindig kistestvér voltam nekik, és ennél magabiztosabb érzést nem is kívánhatnék a jövőben. Mikor tudom, hogy ott vannak a hátam mögött, támogatnak és megtanítják, hogyan kezeljem ezt a szörnyű felnőtt világot. Jó érzés felnőni a feladatokhoz azokkal, akiknek értékei, erkölcsi normái és gondolatai hasonlóak az enyémhez. Felbecsülhetetlen visszakapni egy régi barátot, aki szavak nélkül is megérti a gondolataidat! Leírhatatlan érzés olyan emberekkel körbevenni magam, akiket érdekli, mi van velem. Mi játszódik le bennem, és nemcsak a boldog perceim érdekli őket. Akik őszintén tudnak örülni a napjaimnak, akik képesek eljönni utánam egy kávéra. Ehhez kötődik az, hogy van egy bakancslistám. Amiről egyszer már írtam. Végre kipipálhatok még kettő pontot. Elengedtem a kezeit a baráti társaságom felének. Januártól megkezdődött egy fajta felszabadulás. És az új tanév kezdete előtt állíthatom, hogy elengedtem egy baráti társaságot is. Véglegesen. Felém sem szagoltak ebben az időszakban! Fáradtak voltak, ha beszélgetésre vágytam. Nem is érdekelte őket a "hogylétem". Elfelejtettek egyenesek lettek, és felesleges fontossági sorrendet állítottak, aminek utolsó helyére száműztek. Ne felejtsétek el, hogy én mindig ott voltam, ha kellett valami. De vannak dolgok, amiken már nem lehet javítani, mert egyszer mindennek vége szakad. Nem táplálhatunk olyan kapcsolatokat, amiben több bántás ér, mint vidámság. Miszerint "már nem ugyanolyan a kapcsolatunk", aláírom. Tényleg nem ugyanolyan, és nem is lesz többé az. Nem akarok a fontossági sorrendben szerepelni. Nem akarok sem főszereplő, sem mellékszereplő lenni, és csak helyet kértem. Nem napokat, csak órákat. És még percekre sem vagyok elég megfelelő, mind hiába... valamit nem szabad erőltetni, és ez talán, tényleg az. 

Végezetül annyit tennék hozzá, hogy ezzel nincs is semmi baj. Van egy út jobbra és van egy út balra. Van egy könnyebb út és van egy nehezebb. Te rajtad áll, melyiket választod. "...azt mondtam, hogy nehéz lenne, hogy lehetetlenség. Azt tanácsoltam, hogy hagyja, és tudod mit mondott? Nem hagy ki valamit, ami remek lehet, csak mert egyszerre nehéz is. Ha rám hallgatott volna, a legcsodásabb dolgot hagyta volna ki." (Hallgass a szívedre). Valósítsd meg az álmaid, és velük együtt önmagad is. Te is felkészültél?