Mindig agyaltam, hogy milyen témákat boncolgassak, mert szeretek mindenféléről olvasni. Érdekel a nagyvilág, a tudományok, a felfedezések, de ezekről írni a legnehezebb. Számomra hangulatfüggő! Egyetlen egy dologhoz értek, hogy képes vagyok motiválni másokat, és nem félek az érzéseimről őszintén beszélni. 

Elmesélek egy apró történetet, és szívből remélem, hogy lesznek olyanok, akik képesek átépíteni mindezt az életükbe, hogy mernek majd tovább lépni és boldogan mosolyogni. Az elmúlt három évem arról szólt, hogy építettem le önmagam, és a végére elfogyott az összes önbizalmam. Utat adtam az embereknek - az összes negatív kritikának, degradálásnak. Hagytam, hogy mások irányítsanak, és pálcát törjenek a döntéseim felett. Csendben hallgattam, mikor kioktattak és eszet adtak nekem. Tűrtem, hogy hülyének nézzenek, mert nem volt kedvem szólni, hogy minden hazugságot átlátok. Próbáltam nem oda figyelni arra, hogy az emberek az összes tökéletlenségüket és butaságukat rám akarták kivetíteni, magukat mártírként kivetítve. Majd történt valami megmagyarázhatatlan az életemben. Egyik reggel, mikor felkeltem az ágyból és tükörbe néztem, könnyes szemekkel bámultam magam elé. Már saját magammal sem volt önbizalmam "felvenni a harcot". Szerencsétlennek, csúnyának és elkeseredettnek éreztem magam. Munkám sem volt, a kinézetem is egy rakás túró volt, levert voltam, táskákkal a szemeim alatt, és beteg lelkileg, testileg. Állandóan azt hallgattam, másoknak mennyire rossz, miért nem jönnek ki a párkapcsolatukban, ki kit hogyan csalt meg, ki hogyan kémkedett a másik után, ki miképp vágta át a barátját, ki mekkorát hazudott a másik szemei közé és folytathatnám. Mindez megkezdett, és lelkileg beteggé tett, mert átvettem az emberek összes szürkeségét. De ezt ne engedjétek! Egyszerűen nem lehetsz mindenkiért felelős, nem hallgathatsz meg mindenkit, nem tehetsz mindenkinek szívességet, és nem lehetsz mindig egyenlően jó az emberekkel. El kell döntened, kik azok, akikkel örökké ugyanaz maradsz. De tudnod kell, hogy vannak olyanok, akik egy álarcot viselve arra éheznek, hogy elvegyék az energiád. Senkire nem haragszom ezért, csupán önmagamra. Az, hogy valakit a lelkitársadnak tartasz, vagy a barátodnak, az még nem azt jelenti, hogy elveheti a személyesedet, hogy uralhatja a napjaidat. Hogy örökösen azaz érzeted lesz mellette, hogy mindig második leszel, történjék bármi is. Ne engedd meg azt senkinek sem, hogy elhitesse veled, hogy túl kevés vagy hozzá! Ez nem igaz! Az emberek egyenlőek, és nem hagyhatjuk, hogy a gyengébb agyatlan emberi szörnyek eltiporjanak. Az az igazság, hogy te túl jó vagy ahhoz, hogy ilyen szörnyeteget boldoggá tegyél, és az égvilágon semmi mást nem tehetsz, csak lezárhatod magadban, minden harag és utálat nélkül. Hidd el, sikerülhet. Csak vegyél a nyakadba új terveket, új célokat, és lépj a változás felé. Azt hiszem, felnőttem. Huszonöt évesen eljött az a bumm, amiről annyit beszélnek. Arra vágyom, hogy a családommal és a barátaimmal legyek a nap 24 órájából minimum 8at, 4 órát dolgozzak egy olyan bérért, amivel teremthetnek magunknak megélhetést, 6 órát aludjak minimálisan, 3 órácskában tanulok és iskolát látogatok, 3 órát pedig a sporttal foglalkozom. Újra azt érzem, van miért reggelente felébrednem. Van kihez szóljak, van, amiért lélegezzek. Tudom, hogy ennél már csak jobb lesz. Pár hónappal ezelőtt még cseréltem volna valakivel, hogy más életem legyen, most viszont semmi pénzért nem adnám senkinek sem. Mert ezt a kitartást, határozottságot én teremtettem. Tudod, mit akarsz? Akkor miért habozol? Vágj bele!

És büszkeségből írnám túl vagyok az első hónapon. Apukám rengeteget segít, heti 6 napot töltök tornával és betartom az étrendet. Alig várom, hogy protein mézeskalácsot süssünk, és meginvitálhassam a barátaimat egy fincsi vacsorára. 7,3 kilogrammtól szabadultam eddig meg, és másfél ruha mérettől. És igenis büszke vagyok erre, mert mindez visszaadta az önbizalmam, és elegendő kitartást adott a kezembe, hogy folytassam, mert megéri. A testemért, a szervezetemért, a lelkemért és az egészségemért. Az, hogy hisznek bennem azok, akik a mindennapjaim szereplői, nekem boldogság. Ha ők dicsérnek, a szívem melegségben úszik, és nem érdekel már, mit gondolnak mások. Próbáljátok ki! Kérve kérlek titeket, bármilyen változásba is léptek bele, bírjátok ki az első lépéseket, mert megváltoztat bennetek mindent. És többé csak arra fogsz koncentrálni, ami téged varázslatosan vidámmá tesz. Szeretlek titeket, emberek. Szeretlek élet!