A blogírás az utóbbi időben alább hagyott, amit szívből sajnálok, de egész egyszerűen sokszor túl fáradt vagyok hozzá. Egyetemre írom a leadandókat, mindennap tornázom, folyamatosan csinálok valamit, és nem marad időm valamilyen témával mélyebben foglalkozni. Az elkövetkezendő napokban több vizsgám is lesz, de szeretném a blogomat újra szívből ápolni. Ezért a mai írásban megosztanám veletek az egyik iskolai írásomat, amit édesanyámról írtam. Az volt a feladatunk, hogy riportot írjunk "Egy este anyámmal a konyhában..." címmel. Csak az vezérelt végig, milyen különleges kapcsolatunk van. 

Itthon mindig érezhető a határtalan szeretet és jóság, ha az ember kitárja a szívét és jó mélyen a levegőbe szippant. A gyerekek nincsenek tisztában azzal, mennyi energiába kerül a szülőknek az, hogy határozottá és céltudatossá neveljenek minket. A mély anya és lánya riport után a meglátásom még emocionálisabbá vált – mennyi kitartás, erő, érzék és tapasztalat szükséges a kiváló neveléshez. „Szeretnék olyan lenni, mint te, anya… mindent megadni a gyermekemnek, ahogy te teszed”- jelentettem ki a riport közben elérzékenyülten.

Ahogy édesanyámra tekintek, hosszan bámulva őt a napi tevékenységében, könnyek szöknek a szemeimbe. Belegondolva, minden reggel hajnalban kel, munkába indul, majd hazaérve meleg ételt varázsol elénk, elvégzi a háztartásbeli feladatait és mosolyogva dicsér minket, gyermekeit. Fáradt arcán látszik, mi mindent képes megtenni értünk, és mindezek mellett sikert arat az egyetemen is ötödévesként. Régóta motoszkál bennem egy kérdés: tényleg léteznek „szuperanyák”? A vasárnapi húslevest készítette anya, mikor mellé léptem és óvatosan homlokon csókoltam.

- Dédmamád tanította velem az igazi házi húsleves receptjét. Mindig nagy odafigyeléssel bámultam, hogyan csinálja a finom ételeket – emlékszik vissza édesanya mosolyogva. - Megtanította velem, hogyan kell érzékkel használni a fűszereket, a zöldségeket felszelni. Ő értette a konyha művészetét, amit szívesen adott át az én édesanyámnak és nekem is. Sohasem felejtem el, milyen aprólékosan magyarázta el egy-egy hozzávaló fontosságát, hogyan mutatta be a sózás mozdulatát és a fűszerek adagolásának mértékét – sóhajtott nagyot.

Anya, csodálatos vagy. Hogyan bírod mindezt? Munkába jársz, takarítasz, főzöl, foglalkozol velünk, nevelsz, dícsérsz, egyetemre jársz. Te egy szuperanya vagy?

– Nem vagyok szuperanya, csak átlagos édesanya, aki mindent megtesz azért, hogy a családtagjai napjait gondtalanná és elviselhetőbbé varázsolja. Bírnom kell, ez a feladatom. Minden vágyam, hogy boldoggá tegyelek titeket. Téged, a bátyádat és édesapátokat. Számomra nincs annál felemelőbb érzés, hogy mosolyogva dicséritek a főztömet, segítetek az egyetemi feladatokban, támogattok az összes döntésemben, és mindig örömmel vártok haza a munkából. Felelősségemnek érzem, hogy mindent megadjak nektek, hiszen az volt a legcsodálatosabb pillanat az életem során, mikor a világra hoztam a bátyádat, majd három évvel később téged is. Ha kívánhatnék, azt kívánnám, hogy legyen részetek megszámolhatatlan boldogságban és az elétek zúduló akadályokkal bátran nézzetek farkasszemet – nézett rám csillogó szemeivel másodpercekig. A tekintete a szívemig hatolt abban a pillanatban. Édesanya, te vagy a legtökéletesebb számomra. A gyermek egy anya nélkül csak félember. Hogyan érdemeljük ki mindazt, amit a szülők képesek nekünk adni a puszta létezésükkel?

A leves elkészült, a család jól lakott és mindenki csinálta a további dolgát. Valaki az udvaron járt-kelt, míg mások a szobában ülve tanulták a vizsgaanyagot. Az utcai lámpák felkapcsoltak, mikor újra találkoztunk anyával a konyhában. Ő egy kis vízért ment, míg én újabb adag húslevest mertem a tányéromba. Mosolyogva bámult rám, miközben a szemei körül a kis ráncok előbújtak. Szívmelengető pillanat volt, egyszerre kezdtünk nevetni, mikor a levest jól kilöttyintettem. Az az este édesanyával a konyhában meghatározó volt.

Mondd, milyen érzés anyának lenni?

– Úgy érzem, ez a legnagyobb feladat. Az ember hihetetlen fontosnak érzi magát, ha valakivel törődhet. Ha az embernek gyermekei születnek, annál nagyobb varázslat nem létezik. Emlékszem, ahogy a nagy kék szemeiddel rám néztél, és rögtön tudtam, hogy mindent feladnék azért, hogy neked megadhassam azt, amire vágysz. Anyának lenni egy kiváltság, a legkülönlegesebb dolog. Ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Kellemes érzés, hogy az ember sohasem érzi magát egyedül, míg az édesanyja közelében van. Mai napig szívesen fordulok a problémáimmal a nagymamád felé, mert tudom, hogy gondolkodás nélkül a segítségemre siet és ellát az okos tanácsaival. Számára még mindig gyermek vagyok, és idővel ezt az érzést te is megtapasztalod. Nekem 80 évesen is a kislányom leszel.

Tényleg szuperanya vagy. Mesélj már, miért csinálod mindezt. Sohasem hibázol. El tudod mindezt hinni magadról?

– Nehezen hiszem el, hiszen folyamatosan hibázok. Néha túl sok mindent megengedek, néha pedig semmit. A sok aggodalommal az őrületbe kergetek mindenkit, a tanulástól kialakult stressztől ingerlékenyebbé válok és felesleges veszekedésekbe kezdek bele. Az élet fordulatos, de nem bánok egyetlen egy másodpercet sem. Úgy érzem, jól neveltelek titeket, mert hajtsátok magatokat a céljaitok felé, és egy anya többet nem is kívánhatna. Képes voltam átadni nektek azt, amit én is tanultam a szüleimtől. Remélni tudom, hogy az unokáim tőletek ugyanezt kapják majd. Érzem, képtelenek lennétek csalódást okozni nekem és édesapátoknak.

Az utolsó mondattal befejeztük a beszélgetést. Egy gyenge puszival köszöntünk el a konyhában egymástól, és az ebédlőasztalhoz ülve kanalaztam bele a dédmama receptje alapján elkészített tyúkhúslevesbe. Ezt a pillanatot semmiért sem cserélném el, mikor az ember a harmonikus családi légkörben eszegetheti a szeretetben gazdag házias ételt.

Az elkövetkezendő hetek írásai a következők lesznek: 

- Az ikerláng - ikerlelkek elmélete, kapcsolata
- Egészséges életmód fontossága
- Manci néni története 
- Finom és egészséges ételek, receptek
- Egy öncélú írás 
- TOP 10 kedvenc könyvem
- TOP 10 kedvenc filmem
- Vonzástörvénye és a "nem akarom dolgok" hatásai

(Ha kötelezővé teszem magamnak, valószínűbb, hogy elkészítem.)