Először is, lehetséges, hogy meglepő, miért egy másik blogon folytatom a blogolást. Az oka nagyon egyszerű: a másik túl egyszerű volt, nem lehetett képeket sem a bejegyzésekhez csatolni. Majdnem 8000-re ugrott az olvasottságom a mindigtesok.blogolok.hu-n, ami remélem ezen az oldalon is sziklaszilárdan megmarad. Nem törlöm a bejegyzéseimet, hiszen fontosak számomra, de a folytatást már itt fogjátok megtalálni. :) Fecsegőposzáta  nem tűnt el, itt vagyok - mindigtesok.blog.hu. 

A minap kérdezte tőlem az egyik barátom, hogy "mi van veled mostanság?". A hangsúlya szelíd és érdeklődő volt, mégis kicsit szomorúnak tűnt. Nem tudtam eldönteni, hogy erről én tehetek vagy egyszerűen az egész napja ilyen szomorkás. Aztán töprengeni kezdtem, az utóbbi időben annyiszor hangzott el ez a kérdés, mintha azt kérdeznék tőlem, hogy vagyok. Nem tudom megmagyarázni, miért tűntem el az egyik pillanatról a másikra. Nyilván, nem mindenki életéből és nem szándékosan (vagy lehet). Egyszerűen rájöttem, hogy mennyire fontos a munkám, mennyire fontos a torna (lassan, de biztosan). Sokkal többet tudok lenni a szüleimmel, és kialakult a baráti köröm, akik közül nem tudnék választani sem. Ez történik velem mostanság. Megtanultam kezelni a helyzetet. Nem kell sorrendbe tenni a barátaimat, hiszen mind egyenlőek. Nincsenek már ezren, de szilárdan támogatnak jó páran. 
Sok barátommal megszűnt a kapcsolatom. Egész eddig vártam, hátha megoldódik, aztán egyre inkább kialakult bennem, hogy már nem is szeretném megbeszélni a problémákat. Undorral tölt el, hogy megbíznak másokban, és folyamatosan hallom azt a sok gerinctelen kijelentést, amit intéznek mások felé, vagy felém. A lényeg így is ugyanaz marad. Kívánom nektek, hogy tudjatok végre olyan baráti körré alakulni, akik nem bántsák egymást. Ne mondjátok egymásra többé azt, hogy: nem tud szexelni részegen; semmit nem tett le még az asztalra; megcsaltam őt már és meg is fogom; sokkal több vagyok tőlük; sose jönne össze vele olyan csaj, nézd már meg, hogyan néz ki; Folytassam?... :-) Ne rám vetítsétek ki ezeket a dolgokat. Pontosan ez az oka, amiért már nem szeretnék közétek tartozni. Nem tudom már végig nézni ezt az egészet...

Boldog vagyok! Tökéletes egyensúlyban érzem az életem: az én családom a legtutibb, az én barátaim a legjobbak és legviccesebbek, az én munkám a legmenőbb, az én főnökeim a legnagyobb arcok, az én iskolám a legszínvonalasabb, az én határozottságom a legszilárdabb. Számomra! (és már a "szerelmi" életem is zakatol valamilyen "legleg" felé). 

Újra azt érzem, amit éreznem kell! Újra közel engedtem magamhoz őket, és az évek segítettek megváltoztatni dolgokat. Talán, fejlődött a személyiségünk, felnőttünk feladatokhoz, megtanultunk szeretni és megtudtuk, milyen problémával kell megküzdenie egy felnőttnek. Volt már úgy veled, hogy nem tudtál elengedni embereket? Velem már előfordult. És én sem engedtem el őket, mert tudtam, az én dolgom, hogy vigyázzak rájuk. Hogy néha közelről, néha messzebbről terelgessem őket. Támogassam őket, még ha nem is tetszik a döntésük, mert erről szól a barátság. Nem számít, mennyi kilométer van köztetek, az sem igazán számít, hogy mások mit gondolnak erről az egészről, a lényeg, hogy szükség esetén, ott vagytok egymásnak. Képesek vagytok olyan napokat találni, mikor a másikkal töltitek az időtöket, pedig másnap keltek munkába vagy fontos elintéznivalótok van.
Köszönöm az édesanyámnak és az édesapámnak, hogy rádöbbentettek arra, hogy ne féljek kimutatni az igazi érzéseimet, mindig álljak ki azokért, akik fontosak és ne szégyelljem, ha sok embernek felfordul majd a gyomra a nevem hallatán, mert sokan lesznek, akik rám gondolva, melegséget és boldogságot éreznek majd. S ezen kívül semmi sem számíthat. Apukám mindig azt mondja nekem, hogy "ne edd forrón a kását; a vér nem válik vízzé". 
Nem dobhatok el magamtól olyan dolgokat, amelyeket szeretek. Nem adhatok fel semmit sem, mert harcolnom kell. A felnőtt élet erről szól! Ki kell állnom az érveim mellett, meg kell küzdenem az elképzeléseimért foggal-körömmel! Köszönöm, hogy újra itt vagytok nekem. És köszönöm, hogy újra ott lehetek nektek. Hogy már megtanultuk kezelni a barátságot. Ez az egyik legszebb dolog az életben! Többi még csak most következik...én hiszem, hogy van esélyem arra a boldogságra, amire minden egyes ember vágyik. Ott leszek a nagy napon, és ti mind ott lesztek velem! :-)