Hatalmasat csalódtam újra a társadalomban. Nem újdonság, de mégis próbálok mindig pozitív lenni. Aztán rájövök, hogy értelmetlen minden próbálkozásom. Elmesélek egy történetet egy emberről, aki miatt újra és újra képes vagyok bízni az emberekben. Hogy miért? Mert ezt tanította velem. Sokat írtam már az édesanyámról a blogomon, de édesapám nagyszerűségéről még nem írtam külön posztban. Már gyermekkoromtól ő a példaképem. Lehetséges, hogy sokszor összeveszünk és rengetegszer nem úgy csinálom a dolgokat, ahogy ő azt elvárná, de minden sikeremet neki köszönhetek az életben. Ő mutatta meg nekem, milyen felmászni a létrán, megküzdeni a tiszteletért és egész életet élni. Halvány foltokban emlékszem és anyukám elmélkedéseiből, mikor még Nagymegyeren laktunk, ő dolgozott és egyszerre végezte az egyetemet. Még hozzá a pozsonyi rendőr akadémiát. Két okból tette ezt: önmagáért, mert ez volt az álma és értünk, hogy nekünk mindent megadhasson az életben. Hidd el, apa, megadtad. Mire vágyhatnánk többre ettől? Felnézünk rád és minden lépéseddel a büszkeséget váltod ki mindkettőnkből. Belőlem és a bátyámból is. Igaz, voltak pillanatok, mikor rettentően aggódtunk érted, mert olyan helyzetekbe kerültél a munkád miatt, amit egy átlagember el sem tudna képzelni. Példaértékű vagy! Hogy miért? Most elmondom mindenkinek. Mindig segítesz mindenkinek, válogatás nélkül. Sohasem voltál korrupt, agresszív és nem éltél vissza a hatalmaddal. Ha valaki eljött hozzánk, és segítséget kért tőled, te ott voltál, s szíved-lelked beleadtad, hogy őszintén segíthess rajta. Az embereken, akik nem is érdemelnék. Ebben nőttünk fel és ezt tanultuk meg, hogy mindegy, mi történik, egész életünkben képesek legyünk másoknak adni. Még akkor is, mikor bántást, alázást és fájdalmat kapunk cserébe, mert megéri! Mert megtanítottad, hogy mindez teljesen megéri. Most a "kritikusok" kérdeznék, hogyan érné meg mindez? Elmagyarázom, szívesen. Ha mosolyt csalhatunk mások arcára bármivel, nekünk ez már felér egy boldog perccel az életünkbe, és nem számít, mennyi pofont kapunk az arcunkra, mert ilyenek vagyunk. Ilyen az egész családunk. Nem csak a szűk családi körünk, hanem a Németh, Varga és a Herdics vezetéknevű széleskörű rokonságunk. Mindig optimisták vagyunk az élettel szembe, és bármi is történjék, nem felejtjük el, honnan indultunk el a kijelölt úton. Ebben nőttem fel, értitek? Apukám ott volt az összes nagy pillanatomnál. Az összes betegségemnél és a háttérből úgy segített, hogy még a szíve is megsérült a nagy küzdelemben. De összefogtunk, és megmentettük egymást. A depresszióm alatt ő volt az, aki mindig mindenek felett felemelt, és nem érdekelte senki véleménye. Hercegnőnek látott még akkor is, mikor mindenki más bolondnak. Örömmel ölelt magához még akkor is, mikor a halálomat kívántam, és nem mutatta ki egyetlen egy könnycseppel sem, mennyire félt. Mert ő ilyen, erős, decens, érzelmes és a gyermekeiért bármit megtenne, még a csillagokat is lehozná az égről. És lehoztad, apa! Hidd el, lehoztad már az összes csillagot az égről, mert te képes vagy rá másokkal ellentétben. Olyan életet teremtettél nekünk, amivel megtanultunk szeretni, megérteni és együttérezni másokkal, elfogadni és továbblépni. Tudjuk, mi az a munka és a küzdelem. Példa vagy számunkra, hisz utánad mentünk az életben, próbáljuk elérni a céljainkat. Ott voltál előttünk, és ebből tanultunk. Te és Anya! Szerinted, nélkületek sikerült volna mindez? Felépíteni egy ilyen életet, amiben részünk van? A bátyám gyerekkorától kezdődve rendőr akart lenni. Egyik oka ennek az volt, hogy láttuk, mit tettél le az asztalra és a nyomdokaidba akart lépni, hogy büszke lehess rá. Már érted, apa? Újságíró lehetek, blogot vezetek, dolgozok és tanulok. Mindezt értetek is, hogy lássátok, teljes életet tudtatok teremteni nekünk, mert MERÜNK ÉLNI A LEHETŐSÉGEINKKEL. Soha nem nyomtál be sehová sem, de annál több motivációt, elismerést és löketet kaptunk tőled. Ha felakartuk adni, ott voltál az anyával együtt és meggyőztél minket arról, hogy érdemes kiállni a vágyaink mellett. Akkor is ott voltál, mikor pár évvel ezelőtt szó szerint félig a halálban voltam a veseproblémáim miatt, és megmutattad, nem szabad félnem, mert te ott vagy velem, ahogy az anya is. Támogattál minket, és a gyógyulásomat, mert élnem kellett. Remélem, mindig támaszod voltunk és mélyen tudod, mindent, amit teszünk a bátyámmal, részben érted is tesszük. Mi lehet ennek az oka? MERT MEGÉRDEMLED! Ahogy te is mindig így állsz másokhoz! Bármitől többet ér egy kósza könnycsepp a szemeidben, mert tudom a büszkeségtől folyt végig az arcodon. Te vagy számomra a király, aki nem csak ül a trónján, hanem megosztja mindenkivel, mert együtt akarja élvezni a sikerességét azokkal, akiket a világon legjobban szeret. Számomra te vagy az igazi rendőr, aki kiáll az igazság mellett. Te vagy az ember, aki kiáll mindenkiért. Te vagy az, aki nem hazudik és akkor is beletesz a dolgokba, mikor elképesztően kimerült. Még akkor is felkelsz az ágyból, ha már a lábaid reszketnek a fáradtságtól. Mert ez vagy Te, maga az erő és a kitartás. 

El sem tudjátok képzelni, mennyire nagy fájdalmat érzek, ha azt látom, az emberek ezt nem, hogy értékelnék, hanem a halálát kívánják. Annak az embernek, aki az anyukámmal együtt felnevelt minket és mindig építette a társadalmat, hogy ne fulladjunk bele a saját mocskunkba. Aki mindig beletette az utolsó leheletét a dolgokba, még akkor is, ha értelmetlennek tűnt. MERT Ő IGAZÁN MER EMBER LENNI és képes talpon is maradni. Kevesen láthatják azt az embert, akit mi. Aki tud érzelmes lenni, aki szigorú is, ha megköveteli a helyzet. Aki aggodalmas, aki gondoskodó és aki a szívét is odaadná értünk. Az anyukámért. A bátyámért. Értem. A szüleiért, az anyósáért, a testvéréért, a keresztfiáért, az egész rokonságért! Az egész hatalmas rokonságért és értetek is, emberek. Ő mindig kiáll mások mellett, és csendben viseli, ha ezek után megdobáljátok őt "kővel", kenyér helyett. Nem szól semmit, mert tudja, ő jól cselekedett. Sajnos, az emberek gonoszságát nem tudjuk leküzdeni, de ő általa megpróbálhatjuk elviselni és kicselezni. Köszönöm szépen, apa, hogy létezel. Köszönöm édesapám, hogy a lányod lehetek, hogy büszkeséget okozhatok, hogy mosolyt csalhatok az arcodra. Egész életemben azon leszek, hogy visszatudjam legalább töredékét adni annak, amit ti adtatok nekünk. És a gyermekeimet megpróbálom ebben a szellemben nevelni, mert MEGÉRI. :-) 
Befejezésül csak annyit fűznék hozzá a dolgokhoz, hogy sajnálom azokat az embereket, akik képtelen morgás, mutogatás és önfényezés nélkül leélni az életüket. Sajnálom, hogy ideáig fejlődtünk, hogy nem válogattok, a jóba és rosszba is belerúgtok, át sem gondolva a dolgokat. Könnyebb cselekedni valami baromságot, mint átgondolni józan fejjel és intelligensen lereagálni. És nem kívánok rosszat annak sem, aki "kivégezné az édesapámat, mert ez vót a szokás régen", csak annyit, hogy ne tudj elhelyezkedni a szakmában, mert akkor az újságírás azonnal kihal és elmúlik. Végezetül, szeretlek! És mindig tiszta szívemből szeretni foglak Téged, te hatalmas, daliás hősöm! Mindig megfog csillogni a szemem és tátott szájjal fogok rád tekinteni! Miért? Mert te vagy számomra a leghatalmasabb és a legtökéletesebb édesapa.