Éreztél már úgy, hogy valami megváltozott benned, végérvényesen? Hogy egyoldalúan próbálkoztál megtartani embereket, de végül, elengedsz mindent, ami jó volt? Párszor már átéltem hasonlót, de a mostani időszakom sem telhetett volna el másképp. Önmagammal szálltam harcba. Az eszem mindig azt diktálja, ami helyes és ami nekem jó. A szívem viszont mindig azt hajszolja, ami másoknak jó és amivel másokat boldoggá tehetek. Nem minden esetben jó tulajdonság, hogy feltételek nélkül szeretem azokat, akiket a barátaimnak nevezek. Sőt ahogy telnek az évek, rájövök, hogy ez a naivság és szeretet csak bajba sodor, s folyamatosan csalódást okoz nekem, amitől rossz közérzetem lesz. Ideig-óráig, mert nem szeretném úgy leélni az életemet, hogy mások gonoszsága miatt szomorkodom. Volt időszak, mikor eleget szenvedtem az emberi butaság miatt, nem akarom többé elhagyni magamat, ezért állok tovább. Egyik pillanatról a másikra, de bárcsak ez ilyen borzasztó egyszerű lenne. Könnyebben megírok egy diplomamunkát, elvégzem a feladataim vagy túlhajszolom magam, mint elengedjem egy olyan ember kezét, akinek ha szüksége van valakire, engem hív. Szinte azonnal. Valamilyen módon, biztosan...
Aki ismer az tudja, hogy mindig fiúkkal barátkoztam. Még az is sejti, aki nem ismer annyira. Valószínűleg azért van, mert bátyám van és a rokonságban csak fiú unokák vannak. Fiú és fiú unokatestvérek sorakoznak mindenhol. Csak Rékával vagyunk kettecskén, de erősen. Így hát, ketten nem tudtunk mást tenni, mint hozzászokni a fiús viselkedéshez, amit a mai napig a vállaimon cipelek. Az általános iskolában egy Dávid és egy Attila nevezetű srác volt a legjobb barátom, akivel szívesen verekedtünk, törtek a csontok, de egyáltalán nem okozott ez a kisebb bohóckodás nagy problémát. Voltak lány barátnőim is, akikkel ha manapság találkozom, ugyanott tartunk, ahol abba hagytuk. MERT GYEREKEK VOLTUNK és feltételek nélkül szerettük meg a másikat! Nem számított gyerekként az, ami most, felnőttként számít. Mikor elmentem középiskolába nyert az emberi gonoszság, és felszínre hozták belőlem azokat a dolgokat, amiket azelőtt más nem tudott. Elgyengültem, és kiraktam a keselyűk elé az érintetlen szívemet. Nincs harag, de mit várunk? Ha az ember 16 évesen akkorát csalódik, mint más már felnőttként, ne várjuk el tőle, hogy túlzott érzelemzuhatagot tud kipréselni magából. Egészen addig, míg nem ismer meg olyan embereket, akiket újra tiszta szívből tud szeretni. Elfelejti az ember az összes gonoszságot, csalódást és agresszivitást, ha olyan környezetbe kerül, ami boldoggá teheti. Köszönöm az egyetemnek, hogy felnőtté varázsolt és határozottá, hogy mindig álljak ki a céljaim mellett.
De most kezdjünk bele az igazi témába. A szöveg ugyanaz, mint mindig és ugyanolyan szépen indul, mint minden második baráti kapcsolat. Aztán eltelik egy kis idő, és már semmi sem ugyanaz. És az ember képes engedni, hogy bántsák. Felhúzza a várfalakat, hogy valahogy megvédje magát, de mosolyogva bólogat, mert nem akar ő is követ visszadobni. Ehelyett ostobán kenyeret dob, mintha bárki is értékelné. Bocsánatot kér, ezerszer is, mert ez van begépelve a hülye agyába, amit a szíve irányít. Nem hisz senkinek sem, még azoknak sem, akikkel gyerekkorukban együtt rúgták a labdát, jártak táborokba vagy gyújtottak rá először sutyiba, elbújva a szülők elől. Mert minek is? Ugye! Mi a francnak, figyelnénk azokra, akik a legjobban ismernek téged. Inkább hiszel a hülye megérzéseidnek, hogy valaki nem akar szándékosan bántani. Sem először, se másodjára, sem ezredjére. Ébredj már fel, Juli! Az idő változik, vele együtt az emberek is. Abszolút nem törvény, hogy az idő nem változtatja meg az embereket vagy nem hozza ki belőlük azt az énjüket, amelyek valójában mindig is voltak. Még most is harcot vívnak a gondolataim, mert nekem megérte. Újra kikötöttem a hajómat, és most felhúzom a horgonyt, hogy tovább lépjek, mert nem látom már értelmét a dolgoknak. Ha tudnak rám barátok idegenként tekinteni, akkor nincs már keresnivalóm mellettük. Nem szabad, hogy érdekeljen, a jövőben ki bántja őket és kifogja kihúzni őket a szarból. Mert nem ezért létezem! Nem csak ezért jöttem a világra! Ne tartsatok engem, mint egy háziállatot, akit néha napján a falhoz vertek, aztán felveszitek és megsimogatjátok mintha azzal bármilyen fájdalmat is képesek lennétek elfelejtetni. Ez nem így működik, az ember nem így van összerakva. Nem játszhatunk senki türelmével, érzelmeivel és szívével. Még akkor sem, ha szótlanul viseli az összes beszólást, cselekedetet és hazugságot. Nem azért nem szól, mert annyira hülye, hogy ne venné észre. Tudja jól, mi folyik körülötte, de úgy érzi, meg kell adni az esélyt. Egyszer. Kétszer. Harmadszor. Százszor, de még ezerszer is, mert tiszteli az embereket. De nem akarok már kitaszított lenni, nem akarok már könyörögni, nem akarok már tartozni olyanok közé, akik semmire sem tartanak. Nem akarok megbízni olyanokban, akik nincsenek velem, mikor nekem fáj valami. Nem akarok az lenni, akin nevetnek és nem akarok az lenni, aki egy elhasznált óvszerhez hasonlít. Büszkén mondom, feladom. Nem azért, mert gyenge vagyok, csak a szívem nekem ezt nem bírja. Nem akarok idegen lenni, ha én mindig a kezem nyújtom. Nem akarok felesleges kerék lenni, ha mindig próbáltam mind a négy kerék lenni, mert tudtam, képes vagyok bármire, akár egyedül is. De egy kapcsolatot nem lehet fenntartani egyedül. Ahogy 10 vagy 20 kapcsolatot sem. Két kéz nem elég ahhoz, hogy megoldjon valamit... és egyetlen szív nem tudja megváltoztatni a másik százét. Nem akarok többé titkos lenni, aki barátként idegen, és köszönni is nehezen köszönünk. A megyeri búcsúban volt erre példa, nem is egy, olyan emberektől, akik elhiszik, ha a kaki felkerült a polcra, akkor lekvárt lett belőle. P. nem lettél több sem tőlem, sem a harmadik szomszédomtól, csak kevesebb, hogy elfelejtettél intelligens és érzelmes ember lenni. Ha álarcban könnyebb pénzt keresni, és úgy érzed, ez boldoggá tesz majd, akkor kívánom, hogy nagyon sok évet élj meg, mert lesznek sötétebb időszakok is az életedben. És remélem végre találsz egy lányt, aki meg is áll neked. Talán, beléd tuszkol egy kis egészséges önbizalmat, nem a flegmaságot a pénzed miatt. Szart sem ér!
Az emberek nagy része állandóan csak nyomja a szarságait, amit mások nyakába aggat, mert miért is ne. Jó alap, teljesen érthető érv. Legyünk már ötletesebbek! Nem kell pszichológiai könyv ahhoz, hogy valakit megismerj, lásd, amit látnod kell, és egyetlen egy szavából, mozzanatával tudd, mit gondol és mit érez. Nem kell ezt felhasználnod, mint egy mesterséget és beleélned magad, mint egy gonosz varászló. Ez nem varázserő, amit fel kell használni mint a gyűrűk urában! Ez a való élet, ahol emberek érzelmeit rugdaljátok mint az elkopott gumilabdát. Ébredjetek már fel, minek ültök más nyakába, ha a saját lábatokon sem vagytok elég stabilak?
Tiszteld az idősebbet! Tiszteld azt, aki tanult azért, hogy jó helyen dolgozzon. Tiszteld azt, aki elvégzi a legnehezebb munkát! Tiszteld azt, aki a nagy melegben kint dolgozik a tetőn! Tiszteld azt, aki eltartja a családját egyedüli szülőként. Tiszteld a szüleidet, hogy otthon lehetsz, ehetsz és a végre jöhettél! Tiszteld a testvéred, ő lesz az, aki elkísér majd az életed utolsó pillanatáig! Tisztelj másokat, és fogadd el, ha valaki képes okosabbat mondani tőled. Igen, van egy diplomám, mint sok más embernek. Igen, most is egyetemre járok és dolgozok, sohasem vártam el, hogy ezért Nobel-díjat kapjak. Sőt elismerést sem, mert azt megkapom a családomtól és a legszűkebb baráti körömtől. De elvárom, szinte KÖVETELEM, hogy senki ne kezdjen el nekem eszet osztani olyan dolgokról, amiket még sohasem élt meg, mert menjen, tapasztaljon és álljon féllábon a szikla szélén. De tudja visszahúzni magát, egyedül is, mert ez a legnagyobb erő.
És a végére értünk. Akkor maradj naiv, türelmes, érzékeny, ha látod értelmét. Tegnap megbántott az egyik legjobb barátom, amiért kicsit összetört a szívem. Talán, valami más, de képes vagyok elfogadni, és nem keresni a miérteket, hogy miért nem kapok mindig egyenes választ. De nincs értelme ezen filózni. Itt győz a szeretet, az elfogadás és a megértés. Ha szeretsz valakit, akitől nem csak bántást kaptál, annak könnyebben megbocsájtasz dolgokat. És annak is, aki két éve tele volt élettel, amit szívesen mutatott meg neked is. Spontán volt, erős, daliás, célokkal teli, határozott, vicces, humoros, érzelmes, aki kimutatta, hogy fontos neki a másik. Barátom, nem tudom, hová rejtetted ezt az embert, de remélem, lesz még olyan ember, aki kihozza belőled. Akit elég közel tudsz majd magadhoz engedni, hogy kimutasd azt az énedet, amit én megismerhettem. Aki képes lesz újra felülmúlni a nyaradat, és újra olyan emberré varázsolni, aki valójában vagy. Egy jó ember, aki felesleges álarc mögé bújik, mert ezzel könnyebben megvédi magát. Én nekem mindig a testvéreim lesztek. Mindketten.
Végezetül, annyi tanulságot mondanék - Megmentem a menthetőt! És elengedem az elengedhetőt!
