A blogomon sohasem írtam arról, hogy mikor és miért háborodok fel, de most muszáj ezt leírnom, mert mélységes felháborodást érzek! Újságíró vagyok, és évek óta próbálom felküzdeni magam a ranglétrán. Dolgoztam már több online újságnál is, és ennek köszönhetően nagyon sok érdekes embert megismerhettem. Viszont annak örülök, hogy az Új Szó munkatársa sohasem voltam. Számomra ez a szakma jelenti a csúcspontot az életemben, nem tudnék lemondani az írásról. Még ha nem is ez adja meg a mindennapi kenyeremet, másodállásként sohasem engedem el.

Éreztél már olyat csak egyszerű olvasóként, megnyitsz egy cikket, mert már a címe is abszurd, és pontosan azzal találod szembe magad, amiért a szlovákiai újságírás egyre nagyobb sikertelenségnek örvend? Nincsenek rá szavak, ami érzek ez miatt. Van még mit tanulnom, de ha lehetséges, az ilyen helyzeteket kerülni akarom egész életemen keresztül. Soha nem adnám a nevemet olyan cikkekhez és írásokhoz, amelynek az értékbeli tartalma egyenlő egy rohadt nagy nullával. Találtam már szembe magam azzal, hogy konkrétan lopták a riport és interjú ötleteimet, de még a kérdéseimet is. Ezt vagy megszokja az ember, vagy feladja az egészet, mindent egy vödörbe vágva! El kell vonatkoztatni, felszívni magadat, és nem engedni, hogy megváltoztassák a szép lassan fejlődő stílusodat, a felcsendülő hangodat és a szakma iránti elhivatottságodat. Szemet kell hunynod dolgok felett, a pénzt második körbe tenned és a kritikát pedig okosan felhasználnod. Voltam már hülye, tapasztalatlan és hiperaktív. Túlbuzgó voltam, mert mindent tökéletesen akartam csinálni és életemben először kaptam lehetőséget az írásom megjelentetésére. Voltam már túl fiatal a szakmához, amikor is esélyt sem kaptam (de azért az idősebb újságírói generáció elvárja, hogy legyen utánpótlás, azért ezt valljuk be!). Ritka esetekben előfordult, hogy olyan emberek, akiktől sokat tanultam, tehetségesnek és kreatívnak neveztek. Volt, hogy elvették a kedvem az írástól, mert fiatalnak és ostobának éreztem magam, akinek ezt a szakmát messziről el kell kerülnie. De előfordult, hogy felkerestek, mert az írásaim alapján tehetségesnek bizonyultam, viszont ez semmit sem jelentett. Huszonhat évesen tapasztalatlannak és túl konoknak számítok ebben a szférában. Elmondhatom, hogy akik véleménye mindig is számított, azokét felhasználva tanítom magam folyamatosan, igyekszem kihozni magamból a legtöbbet és a stílusomat is olyanná formálni, ami a későbbi években tökéletesen tükrözheti az újságírás iránti szenvedélyemet. 

"Az egész világ egy fiktív rendszerre van felépítve. Az emberek próbálják véleményüket szabadon használni, ám nem mindegyik ad hírértéket. Ha egy írót vagy újságírót veszünk figyelembe, akkor az írásaiban a mondatok, a szavak és a megfogalmazások egy komplexumot képeznek. A komplexum már magában is válhat egy jól megírt hírré, amit a mai társadalomban elvárt normák szerint  ֦szentté is avathatnánk֞. Pulitzer József ֦a hír szent, a vélemény szabad ֞ gondolata, akár időtlennek is tekinthető, hiszen a 106 éve képviselt eszméit a 21. században is lehetne kamatoztatni..." - írtam az egyik iskolai leadandó bekezdéseként. Írtam ezt, aminek a gondolata most átformálódott bennem.

Olyanná váltam, mint egy dühös kislány, és felháborítónak tartom az Új Szó által megjelentett hírértéket nem tartalmazó cikk, amely március 25-én látott napvilágot. 2019-ben újra dobálják a szart, nem figyelve semmire, csak, hogy kattintásokat és nézettséget pumpálhassanak maguknak... Úgy gondolom, hogy létezik egy fajta szabályzat, vagy egy elvárt újságírói norma, hogy mit és hogyan közlünk. Mikor és kinek közöljük. Mindenki emlékszik az 1999-ben történt a dunaszerdahelyi Fontánában történt maffiagyilkosságra. De amit az említett sajtó megosztott, az számomra teljes mértékig felháborító és szégyen. Dühös vagyok és nem tudom elhinni, hogy ennyire szemtelenül, szabályokra magasról szarva, minden rohadt figyelmeztetés nélkül osztanak meg gyilkossági képeket, és az annó "elhíresült" videót. Sokan látták, tény. Az is tény, hogy brutális ez az egész. Sőt azzal is kiegyezek, hogy ez egy nyílt titok, DE az újságírás ne fejlődjön már a béka feneke alá. A fiatalabb generáció nincs felkészülve erre a szennyre, amit azért csinálnak, hogy egy szaftos, vérben tocsogó, brutális gyilkossági helyszínt megosztva, kattintásokat generáljanak. Értem én, hogy ebből él meg a jó médium, de ha erről van szó, akkor kövezzenek meg, nem akarok a szakma részese lenni. Évekkel ezelőtt annyi boldogság volt bennem, hogy írhatok, riportokat készíthetek, tudósításokkal tehetem színesebbé az online portálokat. Ez volt a lényeg! EZ VOLT AZ ELVÁRT! Hogy hírértéket adjon, fenébe is! Itt arról van szó, hogy elkezdődött a sok online hírportál közötti versengés, és már mindent megosztanak, gondolkodás nélkül. Ha letudnám írni pontos szavakkal, mit érzek legbelül, akkor azt mondanám, hogy írás közben a szívem a torkomban dobog és csalódottságot érzek az egész rohadt szakma iránt. Olyan fajta ellenszenvet és undort, amiről nem hittem volna, hogy előhozható (példa: a paraméter minden megrázó, vagy brutális cikk elé teszi a 18-as karikát, betartva a szabályokat, még a hihetetlen történetekhez is. Ezt így kéne, véleményem szerint. Legalább ezzel megelőzni! - erre mit csinál az Új Szó, az egyetlen szlovákiai magyar napilapunk? Megosztja a legbrutálisabb videót, a legvéresebb képekkel, minden figyelmeztetés, karika vagy megelőzés nélkül). Sajnálom ezt az egészet... kiábrándultnak érzem magam, mert ha ez így folytatódik, nem lesz ki megmentse ezeket a hírportálokat vagy nyomtatott újságokat. Kiemelném, hogy szeretek újságíró lenni, mert adhatok vele másoknak. Tisztelem a szakma nagyjait, riportalanyokat, és az olvasókat. De... már ezzel nem tudok azonosulni. Ez csak a versengés, kinek legyen több lovettája és olvasottsága. Felnőtt emberek nyomják szüntelen, kinek a nagyobb lova játékot. És még ránk mondják, fiatalabb generációra, hogy van mit tanulnunk? KITŐL? Mondja meg valaki, mégis mit tanuljunk a olvasóvadászatról, a bulvárról és a hajhászásról? Fog ez még változni? 

A kivétel szentesíti az eszközt - online hírportálok, nyomtatott sajtók között is. Van jó és van szenny. Az írásomban írt/említett hírportált az utóbbinak tartom..., és ez az igazi arcon csapás, amit művelnek.