Ezért kérlek, becsüld meg őt, segítsd az embert, a szenvedőt!
Nagyon kérlek, szeresd is őt, nyisd ki a szíved, hogy legyen jövőnk!

Állj meg, kérlek. Csak pár másodpercre. Pihenj és nézz körül figyelmesen. Szívd magadba jó mélyen a levegőt, és élvezd, hogy élsz. Szerencsés vagy, a kialakult helyzettől függetlenül. Itt lehetsz a világban, küzdhetsz a szebb holnapért, és választhatod a boldogsághoz vezető utat.

Ez egy jel a világnak. Ahogy neked, úgy nekem is. Le kell lassítanunk. Nézz körbe, mennyi mindent tönkretettünk, és mennyi mindent elfelejtettünk értékelni. Talán, ez a borzasztó állapot felnyitja az emberek szemét. Ne rohanj, ne felejtsd el, hogy ember vagy, könyörgöm. "A világunk legokosabb lénye..." - hajtogatják a nagyokosak. Hát, persze. De ha ilyen mérhetetlenül okosak vagyunk, miért tesszük tönkre azt, ami a miénk? Miért nem értékeljük mindazt, amit nem mi emberek értünk el, hanem megadta számunkra a Föld, a természet, a növények és az állatok? Nyissátok ki a szemetek, mert hamarosan mindent tönkreteszünk magunk körül. És már nem csak a körülöttünk lévő dolgokat romboljuk le porig, hanem egymást is. Hová lett az empátia, a tolerancia, a megértés és az optimizmus? Mindig voltak nehéz időszakok, az idősebb generáció számára ez is csak egy a sok közül. Mi pedig pánikba esünk, és egymást hibáztatjuk, amiért megtört a Földünk. Évek óta vérzünk több sebből, most pedig elérkezett egy nagyobb megpróbáltatás. Csak együtt, közösen tudjuk megmenteni a világunkat, hiszen a miénk. Mi vagyunk a felelősei a rossznak és a jónak is. Mi emberek, akik mindig mást hibáztatunk. Pedig rajtunk kívül minden élőlény csak hozzátesz a Föld értékeihez, mi pedig egyedüliként csak elvenni vagyunk képesek. 

Mindennap szembesülök azzal, mennyire megváltoztak az emberek. Egy nagyobb "háború" miatt, ami ellen küzdenünk kell, hogy nyerjünk. Megmenthetjük a beteg és megtört világunkat. Csak öleljük át az egész Földet, és adjunk energiát számára, hiszen csak annyit kér tőlünk, hogy pihenjünk meg egy kicsit és értékeljük őt. Hogy csak egy kicsit álljunk le...,de nem gázolhatunk át egymáson a rémületre fogva az egészet. Ritkán kapok jó szót, és a mosoly lefagyott az emberek arcáról. Pedig az enyémen sem festve van, hanem igazi. Szívből jön, és örömmel adom át a gőzölgő ételt, viszont már nem tudom nyugodtan kezelni, hogy a legtöbb ember elszívja a maradék energiámat is. Én is szívesen maradnék otthon ebben az időszakban, ahogy a kamionsofőrök, a nővérek, a mentősök és orvosok, az elárusítók, a hivatalnokok, a rendőrök, a tűzoltók, a postások, az étteremben dolgozók, az önkéntesek és mindenki más, aki arra kényszerül, hogy dolgozzon és sok emberrel találkozzon a munkája során. Nem, nem érdemjegyet kérnek, és nem is azt, hogy hálásak legyetek, csak empátiát és kedves szavakat. Egy köszöntést. Egy mosolyt! Egy megértést, amiért segítenek rajtatok, embereken. Akik morogtok a világra. Ti, akik hülyének nevezitek az olaszokat és a spanyolokat. Ti, akik olyan okosan mondogatjátok, hogy Kína a felelős. Pontosan ti, akik a lábukat lógatva alázzátok a médiát, amely közvetít, mert ez a dolga. Az emberen múlik, hogy mennyit olvas el, és mennyinek ad ebből hírértéket. Egy újságíró gyors, naprakész, hatékony és tényközlő. Az olvasó pedig az, aki eldöntheti, hogy szelektál e vagy mindent elolvas, válogatás nélkül. Ti emberek, akik csak morogni tudtok a politikára, és felháborítónak tartjátok a szankciókat. De ha nem lennének, azt tartanátok pofátlanságnak. Ha szigorítanak rajta és ha nem, akkor sem lesz megfelelő, mert az emberek ilyenek. Ilyenekké váltunk. Csak követelni tudunk mindent, és mindenben mérhetetlenül okosak lettünk. Ha jobb lennél, lépj a helyébe! Küzdd fel magad, és csináld végig. Legyen szó a felsoroltak bármelyikéről. Olyan elszomorító látni, hogy haldoklik a bolygónk, és ahelyett, hogy felmelegítenénk a szívünkkel Őt, inkább belé rúgunk, nem nyújtunk segítőkezet. 

Légy igazi ember. Maradj egy kicsit csendben, gondolkodj el. Benned mennyi empátia van? Mit gondolsz, megteszel mindent azért, hogy segíts másoknak? Azt hiszed, egy mosoly nem tenné könnyebbé ezeket a szörnyű napokat? Az enyémet biztosan megkönnyítenéd vele, ha kedves lennél hozzám. Ha úgy érezném, értékes vagyok mások számára, mert értékelik az erőfeszítéseimet. És ezzel nem vagyok egyedül... az elárusítók napja is elviselhetőbb lenne, ha betartanátok az óvintézkedéseket, nem pakolnátok ki az üzleteket, hogy folyamatosan tölteniük kelljen az üres polcokat. Hulla fáradtan esnek haza mindennap, és neki nem marad idejük, hogy megóvják önmagukat, és a családjukat! Legyetek toleránsabbak az orvosokkal, nővérekkel és mentősökkel, mert ők értünk dolgoznak. De ők is csak EMBEREK. Nem valamilyen természetfeletti lények, akik arra tették fel az életüket, hogy a többi embert szolgálják teljes alázattal és elszántsággal. Akármennyire is bosszantó néha a viselkedésük, most fejet hajtva kell nekik köszönni, hogy a saját egészségüket lefütyülve látják el a betegeket. Ha nem így gondolod, miért nem lettél te nővér, mentős vagy orvos? Vagy miért nem jelentkezel önkéntesnek?

Már a hús is megégett, és ehetetlen, ami az igazságtól messze áll. Nem tudatosítjuk, hogy a konyhások és a szakácsok egy percre nem pihennek, igyekeznek kielégíteni az emberek igényeit. Előfordul, hogy valami nem sikerül, ahogy nekem is sikerül magamra önteni a levest, mert háromszor annyi rendelést próbálunk véghezvinni ugyanannyi idő alatt, hogy ne érezzetek semmiféle negatívat a járvány idején. Csak egy halk köszönöm is bearanyozná valaki napját, hidd el. Nem tisztelitek azokat a dolgozókat, akik nap mint nap várják az embereket, hogy segítsenek nekik az ügyes bajos ügyeikkel. Mondjuk olyanban is, ami ráérne, de most a koronavírus idején vált a legfontosabbá az elintézése. Mert miért is ne... A kamionsofőröket ne kövezzétek tovább! Ha ők nem lennének, mi sem lennénk tovább. Nem lenne olyan polc, amit kifoszthatnátok és nem lenne olyan szappan sem, amely fertőtlenítené a kezeteket. Gondolkozzatok... Köszönettel tartozunk az önkénteseknek is, akik éjjel-nappal varrják a szájmaszkokat, hogy egymást megvédhessük a nyavalya elől. Ne jelentsd ki, hogy "nekem is kell azonnal" és ne hívogasd őket óránként, mert igyekeznek elkészíteni. Gondolj bele, hogy egész nap varrnak, pedig lenne más dolguk is. Ők is szívesen lennének a családjaikkal, sétálgatva a természetben. Vasárnap van, és édesanyám most is varr. Értékelni kell, ahogy mindenki mást is. Szeressük egymást. Legyünk tekintettel egymásra...

Mentsd meg a Földet, mentsd meg magadat és másokat is. Csak annyit kérek, hogy "nyugodj meg egy kicsit...".

Több mint egy hónapja ültem a hófehér számítógépem elé, hogy blogbejegyzést tegyek közzé a mindigtesok oldalon, amelynek címe egy kellemes múltbéli emléket őriz. Pontosan egy évvel és két hónappal ezelőtt kezdtem blogírásba, hogy a jó és a rossz pillanataimat megosszam az emberekkel. Sorolhatnám, mennyi mindenen segített mindez át, tudtam üzenni és felnyitni szemeket is vele, de kitudtam írni úgy az érzéseimet, hogy azt ne érezzem gyengeségnek. Átlendített, nevelt és felrázott. Az írásaim, s a visszajelzések sok mindenről lerántották a leplet. Egy lábtörés pedig örökre megváltoztatta az életemet, amely mintha felriasztott volna egy mélyálomból és megmutatta volna, hogy olyan embereket tartok magam mellett, akiket jobban nevezhetnénk érdekbarátnak. Utána belevágtam az Álomalak versenybe Kálmán Csillával karöltve, és annyira megszerettem a súlyzós edzések varázslatosságát, az egészséges ételek mennyei ízét, hogy megnyertem a versenyt. Nekem ez volt az igazi visszaigazolás, hogy az ember bármire képes lehet, ha igazán odateszi magát. Önmagam sikerességének érdekében lemondtam jó pár kapcsolatomról, mert nem akartam többé, hogy a negatív hatások visszarántsanak az utamról. Túlságosan élveztem, hogy ez az időszak csak rólam szól és engem szolgál. Boldogan éltem meg azokat a pillanatokat, amelyeket a sport ajándékozott nekem. Képes voltam idegeskedés nélkül kiadni a dühömet edzés közben. Kitudtam úgy alakítani egy életformát, hogy az egész családom és a legjobb barátaim is élvezzék. Örömmel tölt el, hogy a barátaim közül többen is meglátták azt a sportban, amit én. Hogy kikapcsolja őket és szívesen beszélgetünk egymással egy kimerítő edzés közben. 

Emelem poharam önmagamra. Igen, jól olvasod. Megszerettem magam, és a tükörképem mosolyogva bámul vissza rám. Ki ez az új lány? Tényleg képes a sport válni az emberek szenvedélyévé, és olyan dolgokra bír rá mindenkit, amelyet azelőtt sohasem vállaltunk volna be. Messze álljon tőlem a versenyzés, most mégis egy jó cél érdekében elmentem életem első futóversenyére, hogy Natiért fussak és bizonyítsak is a legnagyobb embernek: saját magamnak. Bizonyítottam, lefutottam, és a szüleimet felhívva csak annyit mondtam: "megvagyok, megvagyunk. Lefutottuk és értetek is futottam". Elérkeztünk a legfontosabb részhez. Mindig megkérdezik, hogyan bírod, nem nehéz, miért mondasz le minden finomságról, hogyan tudsz napi szinten edzeni, pedig soha nem csináltad volna ezt. A válasz valami sokkal komplexebb mint én azt gondoltam volna. Ha nincs ilyen fantasztikus családom, ha nem segítenek a nagyszüleim, ha nem tanítanak meg főzni és sütni a család nőtagjai, ha az édesapám és a bátyám nem tanít meg a sportolás legfontosabb lépéseire, nem szólnak a túledzettségi szintekről, és a súlyzós edzés hátrányairól, sehol sem tartanék. Ha a barátaim nem jönnek el velem edzőterembe, ha nem mondják azt nekem folyamatosan, hogy milyen jól nézel ki, brutális vagy. Ha nem mondja azt a környezetem, hogy büszkék vagyunk az eredményeidre, talán idő nap előtt feladtam volna ezt a harcot. Viszont jó pár hónapja elértem, amit akartam, mert minden önmagamért teszek elsősorban. Büszke vagyok már magamra is, és azért edzek naponta, mert jól esik. Azért mozgok ilyen sokat, mert élvezem, hogy olyan ruhák feljönnek rám, amelyeket azelőtt messziről nézhettem csak meg. Tegnap kipotyogtak a könnyeim, mert feljött rám egy olyan nadrág, amit még hónapokkal ezelőtt vettem. Be sem ért rajtam, sőt épp, hogy képes voltam felhúzni magamon, most begomboltam és megpördültem benne. Hát kell ennél nagyobb sikerélmény? Kell annál nagyobb elismerés, mikor a sportoló hős édesapád azt mondja, hogy "hihetetlen, nem semmi, brutális a változás". 

Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy lezártam egy időszakot, és hagyom még jobban kiteljesedni a mostanit. Számomra megszűnt ez a része, amit itt képviseltem, a mindigtesokon. Elkezdődött valami új, amely ha érdekelni fog, térj át oda is. A téma a következő lesz: egészséges életmód, edzések, edzéstechnikák, túlterheltség, receptek, proteines receptek, újdonságok. :-) 

Puszi, pá, szeretés! 

A legjobb módszer, hogy boldoggá tegyük önmagunkat, ha másokat boldoggá teszünk. A legjobb módszer, hogy boldoggá tegyünk másokat, ha önmagunkat boldoggá tesszük. (Gretchen Rubin) 

Két hét alatt megváltozott az életem. Nem felfordult, és nem is rossz irányba kezdett haladni. Tudom, minden azon múlik, hogyan viszonyulunk a kialakult helyzetekhez. Képesek e vagyunk rugalmasan és pozitívan felfogni a rossz dolgokat. Nagy vigyorral jelentem, hogy igen! Az ember bármire képes, átértékelni mindent, beindítani az energiáit, előhúzni olyan tulajdonságokat, amiket azelőtt nem is gondolt volna magáról. Motivációt kovácsolni, erőt adni, és észrevenni, mennyire fényesen tud sütni a nap. Ez az időszak rengeteg dologra tanított. A problémák nem ott kezdődnek, hogy valami véget ér, ami azelőtt sem volt igazi. Nem is azaz igazi probléma, hogy megszűnnek felesleges kapcsolatok. Az az igazi probléma, mikor érzed, a szívedre egy tonna súly kerül, és alig kapsz levegőt. Aztán megfogod, és kikapcsolod az agyad. Nem gondolkozol, csak megtanulsz újra lélegezni. Minden egyes pillanattal egyre több oxigénhez jutsz, egyre könnyebbnek érzed magad. A gondolataidat lassanként újra mozgásba hozod, és a pozitív dolgokon kívül nem engedsz be mást. 

Szeretnék köszönetet mondani, amiért ennyi szeretetet kaptunk. Az ember ettől érzi magát igazán embernek. És azt is köszönöm, hogy voltak egy páran, akik nem tisztelnek senkit és semmit. Ebben az időszakban kellett mindennek megtörténni, mert el is múlik, majd feledésbe merül minden rossz egyszerre. Nem kellett külön-külön megélnem, és így megerősített teljesen. Az arcomon ugyanolyan büszke mosoly van, és ugyanúgy folytatok mindent tovább, ahogy azelőtt. A sport az életem, a motivációmat folyamatosan hajtom, és az életemet terelgetem. Ha kidobnak az ajtón, visszamászom az ablakon. A szüleimmel való kapcsolatom még erősebbé vált, és a barátaim is megmutatták, milyen jó érzés igazán fontosnak lenni. Nem az a lényeg, hogy mindig találkozzunk, hanem az, hogy milyen érzéseket tudtok kiváltani belőlem egy-egy kedves gesztussal és azzal, hogy biztosítotok róla, sohasem szegnétek meg a barátságban lévő íratlan szabályokat. Szerencsés ember vagyok, minden téren. Szavakkal kifejezhetetlen, milyen hálát érzek. A családom a mindenem. Az édesapám a legnagyobb hősöm, az édesanyám pedig a legfényesebb őrangyalom. A bátyám a legcsodásabb király az életemben, és a menyasszonya a lelkem igazi nyugtatója. Az öcsém a szívem mindensége, akit védelmezek örökké. A nagyszüleim a legaggodalmasabb csupaszívek és a keresztszüleim a legkiválóbb másodszüleim. Az egész rokonság úgy tökéletes, ahogy van. És az én barátaim a legkülönlegesebbek. Mert hol itt, hol ott bukkannak fel. Vannak, akik kilépnek, és vannak akik a legmélyebb pillanatban visszalépnek. Örülök, hogy itt vagytok újra! Te lány, Neked is köszönhetem, hogy 16 évesen képes voltál kihozni a mély depressziómból, mert egyetlen barátként mellettem álltál és mindenben támogattál. Most pedig újra mellettünk álltál, és megmutattad, mekkora elszántság van benned a hivatásod iránt. Felnézek rád újra, 11 év után is, és könnycseppekkel a szememben mondom, hogy szívből köszönöm. Azt, hogy ilyen nagyszerű embereket ismerhetek, és most már tudom, hogy legtöbben mellettem vagytok 365 napból mindennap, csak nem tudunk folyamatosan találkozni, és minden percet meséléssel tölteni, mert felnőttünk. 

Már nem érdekel a véleménye senkinek sem. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam és az sem, hogy mi nem tetszik a viselkedésemben. Nem izgat, hogy túl naiv, túl jószívű, túl ragaszkodó, túl különleges, túl érdekes, túl művelt, túl nyers, túl őszinte vagy túl nyitott személyiség vagyok. Én ilyen vagyok, és szeretem magam így. Minden porcikámmal együtt, büszke vagyok az elért sikereimre, és arra is, hogy folyamatosan céljaim vannak az életben. És feltüzel az az érzés, hogy nincs vége semminek sem, mert most kezdődik minden úgy igazán, szívvel-lélekkel. 

A történeted végtelen, nincs, hogy végleg belebuksz,
olyanokra képes vagy, amit talán még te sem tudsz,
elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz!

Minden másnap a valamivé válás feltámad:
átlagok különbségének a nagysága!
Emlékeznél a nyárra, ha bárki megkérdezne?
Csak Te emlékszel, vagy… Rád is emlékeznek?

Ne félj kérni, adni, élni, hagyni, bukni, tudni, hogy mind egy
hogy nem mindegy, hogy egy minden, vagy minden egy
emlék, emlékszel?
Utazni egy helyben, és a világ minket elképzel.

Egy időre ez volt az utolsó blogbejegyzésem. Hogy miért? Mert számomra a blog egy menedék volt. Egy jó pszichológus, akinek leírhatom a gondolataimat, és ezzel lezárva magamban a negatív hatásokat. Már nincs erre szükségem, mert képes vagyok bizonyos idő után feldolgozni mindent, és úgy átkonvertálni, hogy a rossz dolgokból is elegendő jót leszűrjek. Minden rosszban van valami jó, és minden jóban van egy kis rossz. Megbocsájtok mindenkinek mindent, és egyáltalán nem haragszom senkire. Egyszerűen végre megnyíltam, kiteljesedtem, feléledtem! ÚJRA ÉLEK, és ÚJRA LÉLEGZEM! Újra ismerkedem, újra hiszek a szerelemben.  Újra képes vagyok írni, tanulni. És végre újra élvezhetem a siker ízét, mert örömmel veszem, hogy a lehető legjobb diplomamunka témát kiválasztottam. Engem ez is feltölt. Ez az apróság, ahogy minden más, ami velem történik, legyen az jó és kellemes, vagy rossz és kellemetlen. Az élet mindig tanít, minden azon függ, hogyan állsz hozzá. Szeretlek élet és titeket is olvasóim! Tudjátok, hogy hol találtok <3 

A blogomon sohasem írtam arról, hogy mikor és miért háborodok fel, de most muszáj ezt leírnom, mert mélységes felháborodást érzek! Újságíró vagyok, és évek óta próbálom felküzdeni magam a ranglétrán. Dolgoztam már több online újságnál is, és ennek köszönhetően nagyon sok érdekes embert megismerhettem. Viszont annak örülök, hogy az Új Szó munkatársa sohasem voltam. Számomra ez a szakma jelenti a csúcspontot az életemben, nem tudnék lemondani az írásról. Még ha nem is ez adja meg a mindennapi kenyeremet, másodállásként sohasem engedem el.

Éreztél már olyat csak egyszerű olvasóként, megnyitsz egy cikket, mert már a címe is abszurd, és pontosan azzal találod szembe magad, amiért a szlovákiai újságírás egyre nagyobb sikertelenségnek örvend? Nincsenek rá szavak, ami érzek ez miatt. Van még mit tanulnom, de ha lehetséges, az ilyen helyzeteket kerülni akarom egész életemen keresztül. Soha nem adnám a nevemet olyan cikkekhez és írásokhoz, amelynek az értékbeli tartalma egyenlő egy rohadt nagy nullával. Találtam már szembe magam azzal, hogy konkrétan lopták a riport és interjú ötleteimet, de még a kérdéseimet is. Ezt vagy megszokja az ember, vagy feladja az egészet, mindent egy vödörbe vágva! El kell vonatkoztatni, felszívni magadat, és nem engedni, hogy megváltoztassák a szép lassan fejlődő stílusodat, a felcsendülő hangodat és a szakma iránti elhivatottságodat. Szemet kell hunynod dolgok felett, a pénzt második körbe tenned és a kritikát pedig okosan felhasználnod. Voltam már hülye, tapasztalatlan és hiperaktív. Túlbuzgó voltam, mert mindent tökéletesen akartam csinálni és életemben először kaptam lehetőséget az írásom megjelentetésére. Voltam már túl fiatal a szakmához, amikor is esélyt sem kaptam (de azért az idősebb újságírói generáció elvárja, hogy legyen utánpótlás, azért ezt valljuk be!). Ritka esetekben előfordult, hogy olyan emberek, akiktől sokat tanultam, tehetségesnek és kreatívnak neveztek. Volt, hogy elvették a kedvem az írástól, mert fiatalnak és ostobának éreztem magam, akinek ezt a szakmát messziről el kell kerülnie. De előfordult, hogy felkerestek, mert az írásaim alapján tehetségesnek bizonyultam, viszont ez semmit sem jelentett. Huszonhat évesen tapasztalatlannak és túl konoknak számítok ebben a szférában. Elmondhatom, hogy akik véleménye mindig is számított, azokét felhasználva tanítom magam folyamatosan, igyekszem kihozni magamból a legtöbbet és a stílusomat is olyanná formálni, ami a későbbi években tökéletesen tükrözheti az újságírás iránti szenvedélyemet. 

"Az egész világ egy fiktív rendszerre van felépítve. Az emberek próbálják véleményüket szabadon használni, ám nem mindegyik ad hírértéket. Ha egy írót vagy újságírót veszünk figyelembe, akkor az írásaiban a mondatok, a szavak és a megfogalmazások egy komplexumot képeznek. A komplexum már magában is válhat egy jól megírt hírré, amit a mai társadalomban elvárt normák szerint  ֦szentté is avathatnánk֞. Pulitzer József ֦a hír szent, a vélemény szabad ֞ gondolata, akár időtlennek is tekinthető, hiszen a 106 éve képviselt eszméit a 21. században is lehetne kamatoztatni..." - írtam az egyik iskolai leadandó bekezdéseként. Írtam ezt, aminek a gondolata most átformálódott bennem.

Olyanná váltam, mint egy dühös kislány, és felháborítónak tartom az Új Szó által megjelentett hírértéket nem tartalmazó cikk, amely március 25-én látott napvilágot. 2019-ben újra dobálják a szart, nem figyelve semmire, csak, hogy kattintásokat és nézettséget pumpálhassanak maguknak... Úgy gondolom, hogy létezik egy fajta szabályzat, vagy egy elvárt újságírói norma, hogy mit és hogyan közlünk. Mikor és kinek közöljük. Mindenki emlékszik az 1999-ben történt a dunaszerdahelyi Fontánában történt maffiagyilkosságra. De amit az említett sajtó megosztott, az számomra teljes mértékig felháborító és szégyen. Dühös vagyok és nem tudom elhinni, hogy ennyire szemtelenül, szabályokra magasról szarva, minden rohadt figyelmeztetés nélkül osztanak meg gyilkossági képeket, és az annó "elhíresült" videót. Sokan látták, tény. Az is tény, hogy brutális ez az egész. Sőt azzal is kiegyezek, hogy ez egy nyílt titok, DE az újságírás ne fejlődjön már a béka feneke alá. A fiatalabb generáció nincs felkészülve erre a szennyre, amit azért csinálnak, hogy egy szaftos, vérben tocsogó, brutális gyilkossági helyszínt megosztva, kattintásokat generáljanak. Értem én, hogy ebből él meg a jó médium, de ha erről van szó, akkor kövezzenek meg, nem akarok a szakma részese lenni. Évekkel ezelőtt annyi boldogság volt bennem, hogy írhatok, riportokat készíthetek, tudósításokkal tehetem színesebbé az online portálokat. Ez volt a lényeg! EZ VOLT AZ ELVÁRT! Hogy hírértéket adjon, fenébe is! Itt arról van szó, hogy elkezdődött a sok online hírportál közötti versengés, és már mindent megosztanak, gondolkodás nélkül. Ha letudnám írni pontos szavakkal, mit érzek legbelül, akkor azt mondanám, hogy írás közben a szívem a torkomban dobog és csalódottságot érzek az egész rohadt szakma iránt. Olyan fajta ellenszenvet és undort, amiről nem hittem volna, hogy előhozható (példa: a paraméter minden megrázó, vagy brutális cikk elé teszi a 18-as karikát, betartva a szabályokat, még a hihetetlen történetekhez is. Ezt így kéne, véleményem szerint. Legalább ezzel megelőzni! - erre mit csinál az Új Szó, az egyetlen szlovákiai magyar napilapunk? Megosztja a legbrutálisabb videót, a legvéresebb képekkel, minden figyelmeztetés, karika vagy megelőzés nélkül). Sajnálom ezt az egészet... kiábrándultnak érzem magam, mert ha ez így folytatódik, nem lesz ki megmentse ezeket a hírportálokat vagy nyomtatott újságokat. Kiemelném, hogy szeretek újságíró lenni, mert adhatok vele másoknak. Tisztelem a szakma nagyjait, riportalanyokat, és az olvasókat. De... már ezzel nem tudok azonosulni. Ez csak a versengés, kinek legyen több lovettája és olvasottsága. Felnőtt emberek nyomják szüntelen, kinek a nagyobb lova játékot. És még ránk mondják, fiatalabb generációra, hogy van mit tanulnunk? KITŐL? Mondja meg valaki, mégis mit tanuljunk a olvasóvadászatról, a bulvárról és a hajhászásról? Fog ez még változni? 

A kivétel szentesíti az eszközt - online hírportálok, nyomtatott sajtók között is. Van jó és van szenny. Az írásomban írt/említett hírportált az utóbbinak tartom..., és ez az igazi arcon csapás, amit művelnek. 

Vasárnap délelőtt az emberek zöme szeret mosolyogva nyújtózkodni, kikapcsolódni, és ki sem kelni az ágyból, ha nem muszáj. Számomra a kikapcsolódás, hogy a blogom elé ülhetek, és közlöm veletek az elmúlt hetek legfontosabb gondolatait. Az elmúlt pár hónapban egy kérdés volt az, amit minden második ismerősöm megkérdezett tőlem. "Hogyan bírod, honnan szerzel elegendő motivációt a mindennapokhoz?". Először félve válaszoltam, mert nem akartam képtelen dolgokat összehordani, főleg azért is, mert ha zavarban vagyok, én is képes vagyok minden marhaságot összezagyválni, válogatás nélkül. De végül jött az a nagy bumm. Húzóerő lettem.  Másoknak és önmagamnak is! Hajtom magam, amennyire csak bírom szusszal. Ha stresszes vagyok, azért lököm magam a mozgás irányába. Ha boldog vagyok, még boldogabb szeretnék lenni. Ha szomorúság önt el, azért megyek az edzőterembe vagy futok egy kimerítőt. 

Hogy miért éri meg mindez? Mert végre valamit önmagamért teszek. Látom az értelmét, megértettem a lényegét és habzsolni akarom a siker érzését. A látvány felvillanyoz, a bókok mosolygásra fakasztanak, az elismerés büszkévé varázsol.

Hogy hogyan szerzek motivációt mindennap? Mindenből, ami körülvesz. Mindenkiből, aki támogat. És minden eredményből, amelyet elérek a kitartásommal. Élvezem ezt az egész helyzetet. Hogy én lehetek az életem főszereplője. Végre olyan emberek vesznek körbe, akik minden bizonnyal, örömmel támogatnak a céljaim elérésében. Megtanultam kezelni a negatív kritikát és azokat az emberek, akik kígyót-békát kiabálnak rám. Ő dolguk, és nem az enyém. Én elmondhatom magamról, hogy beleléptem a kihívásba, és azóta egyetlen egy másodpercre sem álltam le. Eltűnt a narancsbőröm, nem kell ilyen problémákkal küzdenem! A bőröm feszes, és a combjaim szikla erősek. Motivációt nyerek a családomból, akik mindennap látnak és elmondják, hogy hihetetlen változáson megyek keresztül. Odafigyelek minden egyes szóra, amit a motiválásomra szánnak. Szívesen készítek ételt, mert ezzel őket is boldogabbá és egészségesebbé varázsolom. Motivációt nyerek a barátaimból, mert érzem, hogy őszintén támogatnak és nem irigylik az eredményeimet. Együtt tornázunk, együtt vészeljük át az akadályokat! Éva és Zsófi, bárcsak a csodálatosság mérhető lenne, akkor a legelsők lennétek...! 
Ha azt érzed, hogy nincs kedved tornázni, képtelen vagy elegendő motivációt találni ahhoz, hogy felöltözz és elmenj edzeni, akkor gondolj arra, mennyi mindent nyerhetsz azzal, ha a 24 órából legalább 1 órát mozgással töltesz. Hazudnék, ha azt mondanám, nekem állandóan kedvem van mozogni és hajtani magamat. Ezelőtti héten vasárnap felkeltem, kardioztam egy órát, amivel min. 800 kalóriát égettem el. Gyorsan elkészülődtem, mert indultunk dolgozni DAC meccsre, miután hazaértem, összeszedtem minden maradék energiámat, és este 6 után elmentem még edzőterembe is, pedig először a sírás kerülgetett. Minden héten előfordul, hogy kimerült vagyok, de le kell küzdenem ezt az érzést. Higgyétek el megéri kitartani és dögfáradtan is erőt venni magadon! Gondolj bele, hogy a lábadat lógatnád, unatkoznál és a bűntudat enné a lelked, hogy elütötted a semmivel az idődet. Ha helyette elmész futni, biciklizni, korizni, vagy edzőterembe súlyzós edzésre, akkor az idődet olyan dologra használtad, ami a későbbiekben rengeteg boldogságot okoz majd. Engem feltölt az az érzés, amit a tornázás után érzek. Hogy büszke vagyok a napi teljesítményemre, forróság ölel körbe, ahogy mosolyogva nézek magamra az edzőtermi tükörben. Ez nem a beképzeltség vagy hiúság. Egyszerűen élvezem, ahogy a hasam egyre kisebb, a ruháim egyre nagyobbak. Nevetésre késztet, mikor megkérdezik tőlem, hogy mennyi új ruhám van, közben pedig a szekrényem mélyéről származnak, mert újra hordhatom őket egy marék magabiztossággal. Nem hiszem, hogy mindez nemcsak nekem érné meg. Hagyd magad meglepni, tarts ki, szerezz energiát mindenből, amiből csak lehet és menj! Az életedről van szó, és a boldogságodról. Miért lazsálnál, ha helyette sokkal eredményesebben és hasznosabban is eltölthetnéd azt az időt? Szedd össze magad! Én is felkeltem, megírom a blogbejegyzést, utána befejezem a munkámat (riportok, tudósítások), majd cipőt húzok és elmegyek edzőterembe. Hazaérek, kimegyek a szabadba, az időmet a barátaimmal töltöm, később pedig nyomok egy kimerítő kardiót, hogy a napi adagom 110%-ra ugorjon. Pedig vasárnap, és legszívesebben lustálkodnék a kutyáimmal, de este is van idő erre. Nem akarom már többé, hogy a napjaim semmilyenek legyenek, azt akarom, hogy egészséges életmód megváltoztassa, színesebbé varázsolja! Kezdj bele te is, a változás nem rémisztő dolog, de ha szeretnél boldogabb, kiegyensúlyozottabb és kitartóbb lenni, akkor belevágsz, nem adod fel és élvezed, amit ezáltal kaphatsz. Azzá válhatsz, akit megálmodtál, csak hagynod kell, hogy minden a maga módján történjen. 

A mai motivációs adaghoz annyit fűznék hozzá utolsó bekezdésként, hogy igen, mindezt önmagamért csinálom elsősorban. De van egy nagy húzóerő, aminek létezéséről csak a családom és a szűk baráti köröm tud. Van egy ember, akinek legbelül bizonyítani szeretnék, és talán ha a célomat elérve majd idővel elé állok, akkor nem küldd el többé. Nem, nem alakult ki bennem megfelelési kényszer, én csak boldoggá szeretném tenni ezt az embert, mert jobban ismerem őt, mint azt gondolná. Igyekeztem az elmúlt pár évben mindenben támogatni, mindig boldoggá és vidámmá varázsolni! Tudom, milyen kalandéhes és különleges ember, pont ezért ajándékoztam minden születésnapján adrenalint és élményt számára. Próbáltam minden pillanatban odafigyelni rá és a problémáira, mert mindig fontos volt számomra. Most viszont oka van annak, hogy nem vagyunk egymás életének részesei. Először önmagamat kell helyretennem, mielőtt elé lépek és megvallom az igazságot. Azt hiszem, hiszek abban, hogy nem veszett el ez az egész. Ha valami ennyire különleges és egyedi, akkor az nem múlik el könnyedén. Bízom benne, hogy nem fogja elfelejteni a nevemet hónapokkal később sem. Sugározni akarok, büszke akarok lenni magamra, szépnek szeretném látni magam és szeretni a testemet s lelkemet, hogy mindezt ő is láthassa. Hogyan várhattam volna el tőle, hogy szeressen engem, ha én sem szerettem magamat? Ezért jó embernek és nőnek lenni. Tudom, hogy milyen érzés valakit tiszta szívből szeretni és képes vagyok megtenni bármit annak érdekében, hogy egyszer nélkülözhetetlennek lásson! És mindez nem szomorúságot vált ki belőlem, vagy felesleges hiányérzetet, hanem forróságot, kitartást, motivációt, tiszta lelkűséget, boldogságot! Ott leszek, ha szüksége lesz rám, de máshol is leszek, mert azt teszem, amire nekem van szükségem. 

A blogolás az egyik legjobb ötletem volt régen, mert átlendített a legnehezebb időszakokon. Úgy éreztem, nem vagyok soha egyedül és sokakat érdekel a véleményem. Eljuttattam a gondolataimat azokhoz is, akik nem akartak  vagy nem tudtak meghallgatni másképp. Üzenni tudtam azoknak, akikért mindent megtettem volna, de nem vették észre. Segíthettem olyan embernek, akik hasonló problémákkal küzdöttek mint én. Felvidíthattam azokat, akik teljes egészében, szívből szerettek engem mindennap. Fényt adhattam azok életébe, akik minden bejegyzésemet követték. És irigységet válthattam ki azokból, akikből mást nem tudok, még ha akarok sem. Fura érzés, hogy már nem érzek késztetést, hogy leüljek a gépemhez és blogbejegyzést tegyek közzé - naponta vagy hetente. A témákat, amiket utoljára írtam, fogalmam sincs, mikor fogom elkészíteni. A legtöbb már nem aktuális, mert a témák már nem állnak közel a szívemhez. Egyet viszont elkészítettem, de még csiszolom. Egy történetet, mint Gyula bácsié. Tudni fogjátok, mikor válik tökéletessé a történet. 

Most viszont okkal döntöttem az mellett, hogy kiírom magamból a gondolataimat. Inspirálni szeretnélek titeket, hogy ne azzal törődjetek, amit mások negatív kritikaként szánnak nektek. Ti mind értékesek vagytok, ha ezt elhiszitek magatokról. Valószínűleg velem is ez történt. Boldogsággal tölt el, hogy hetente tudok olyan ruhákat magamra húzni, amiket hónapokkal ezelőtt nem tudtam. Vigyorogva megyek edzőterembe, és nem érdekel azok véleménye, akik negatív és buta megjegyzéseket kiáltanak rám. És mi ennek az oka? Mert nem foglalkozom másokkal, nem érdekel, hogyan élik az életüket és megtanultam megszakítani azon barátságaimat, amelyek semmilyen örömmel nem szolgáltak számomra és a másik fél számára sem (nem is rossz dolog ez a tiltás a közösség oldalakon, ha nem akarok beszélgetni, így képes lesz mindenki elfogadni a tényt...). Egy barátságban kellenek a közös érdekek is, ettől válik igazivá. Mikor fontos az, ami a másiknak és ez fordítva is működik. Nemcsak te ugrasz a barátodnak minden kérésére, hanem ő is neked. Megtaláltam őket, sőt eddig is itt voltak. Csak egy nyöszörgés, és máris tudom, merre mozduljak. :)

Számolj le azokkal az emberekkel, akik miatt megfelelési kényszered támad. Hiába érzel valakit a barátodnak, ha ő sohasem tartott téged annak. Ettől csak kialakul benned valami szörnyű fojtogató érzés, hogy nem vagy elég jó. Miért kellene valakinek megfelelni? Egyáltalán, mi írja alá, hogy bárkinek is joga van a másiktól elvárni dolgokat? Ha ez megtörténik, azonnal próbáld megoldani a problémát vagy lépj ki a kapcsolatból. Bár valahogy nekem sem ment, ki hitte volna. Valószínűleg az emberek nagy része, megélik az ilyen emberek ki és be járkálását az életében. Fogd meg az ajtót, és vágd be jó erősen. Az életed nem egy átjáróház, senkinek se engedd meg, hogy azt csináljon veled, amit akar. DE! Vedd észre azokat, akik mindvégig ott voltak melletted, de nem vetted észre őket. Dönts az életedről, és mindig aszerint változtass, hogy neked mi a legmegfelelőbb. Sokan elpártolnak, és lesznek, akik arra fogják, hogy mindez a te hibád, te tűntél el. Nem baj, ha ez miatt kevesen maradtok, de erősebbek lesztek bárkitől. Szerencsés vagyok! És talán most már az önbizalmam is felülkerekedett. Hogyan lehetséges ez mindössze négy hónap alatt? Mert tudom, mit akarok és tisztában vagyok azzal, mi az, ami csak mérgezett az évek alatt. A rossz barátságok, akár az egészségtelen kaják, ugyanúgy hatással vannak az életvitelünkre. Lehet, hogy még nekem is messze a cél, de az utamon már nem reszketnek a lábaim. Tudom, mit akarok. Egy csinos lány szeretnék lenni, aki ha a tükörbe néz, viszont láthatja azt az embert, akiről már azt hitte, elveszítette. Nem másokért teszem, egyáltalán nem mások kedvéért tornázok ennyit, hanem magamért. Ha fáj a lábam, összeszorítom a fogaim. És sokszor megrémiszt, milyen kitartó lettem. Nem, ez nem egoizmus kérdése, csak az erős hité. Hiszek magamban, hiszek a változásban, hiszek a jövőben és az önmegvalósításban. Hiszek a családban, hiszek a legjobb barátaimban és hiszek a jóban. Hiszek abban, hogy minden okkal történik és hiszek abban, hogy jöhet bármi az életben, nem fog problémát okozni a feldolgozása. Hiszek abban, hogy szexi leszek és hiszek abban, hogy a tükörképem vigyora még hatalmasabb lesz. Hiszek újra a szerelemben, és már nem félek nyitott lenni a világ felé. Hiszek abban, hogy megérdemlem mindezt. És hiszek abban is, hogyha elfogadom magam végleg, akkor az utam felfelé fog szárnyalni.
Állj te is hozzá így, a döntés a kezedben van. Irányítsd az életed! Mondd, te hiszel magadban? Nem, nem a felszínességről beszélek, hanem arról, hogy mikor egyedül vagy a szobában, büszke vagy arra, aki vagy. Szeretnél te lenni önmagadnak az első és értékelni azokat a dolgokat, amelyeket lehet észre sem vették eddig a rohanó hétköznapok miatt? Akkor légy tökös, akarj valamit, koncentrálj rá és fuss a jó irányba! Nem baj, ha eltörik a lábad, szétütöd magad, rengeteg sérülést szerzel és az emberek leszólnak téged. Rohanj a céljaid felé, és ne tántorítson el téged az, hogy lemaradnak azok az emberek, akik nem tudják követni az iramot. Akinek kell, ott lesz, a többi úgy is csak hátráltatna téged. 

Mit nyertem én ezzel a gondolkodással? 

- Úgy érzem, az írásaimnak már van hangja és hangsúlya. Megtaláltam a stílusomat, amelybe életet lehelek nap mint nap. Mikor egy iskolai téma elé ülök, örömmel dolgozom vele. Legyen szó a politikáról, gazdasági piacról, vagy a vízszennyezésről. Mindennel tanulok, és szélesebben látom ez miatt a világot. Különleges érzem tőle magam! 

- Tetszik, amit látok a tükörben, és erről már senki sem tudja megváltoztatni a véleményemet. 

- Ledobtam 17 kg-t, és két ruhaméretet. És még a jövőben lesz ez több is. Erről mi a véleménye másoknak? Fogalmam sincs, és nem is igazán érdekel. A legbiztosabb az, hogy nekem sikerülni fog, mert mindenre képes vagyok.

- Önbizalmat? Naná! A tükörbe nevetek, és szívesen veszek fel olyan ruhákat, amiket azelőtt nem mertem. Ugye anya? Te már ismered a divatbemutató énemet, amelyet legfőképp önmagam szórakoztatására találtam ki. Mi ennek a lényege? Szeresd magad annyira, hogy nem félsz dicsérni a tested, a lelked és a személyiséged. 

- Újra újságíró vagyok. Ha jön a jó, akkor egyszerre jön. Kell ennél nagyobb öröm? A világ olyannak lát, amilyennek te látod magad. Aki bánt, annak komplexusai vannak önmagával szemben is. :)

- Képzeljétek, eltűntek a veseköveim, amelyekkel évekig küzdöttem. Ez valami csoda lehet? 

- Én is olyan nő lettem, aki újra havonta egyszer az ágyba kényszerül, romantikus filmeket néz, hisztizik és csokizabálás helyett gyümölcsöt töm magába (bocsi, rendszeressé vált)! 

- Kiegyensúlyozottságot? Igen! Tudom, hogy mit akarok. Heti nyolcszor edzek, és májustól kemény úszásba is kezdek. Már meg van a triatlon dátuma, aminek a teljesítése sikerülni fog: 600 méter úszás, 6 km futás és 30 km biciklizés. Hol a probléma? 

- Megváltoztam. Ez tény, nem kell magyarázni. Nemcsak külsőleg, hanem lelkileg is. Nem állítom, hogy erősebb lettem, csak magas ívből sz*rok rá, mit gondolnak rólam mások. :-) 

- Büszkén leszek a bátyám tanúja egy olyan ruhába, amit ezelőtt egy évvel megálmodni sem mertem volna. Augusztusig rengeteg idő van, ugye? 

- Megtanultam főzni. Jó, oké, nem leszek Gordon Ramsay, de bármit eltudok készíteni, amire szükségem van. Vállalok vacsoracsatát, most már nagyobb beleadással. 

- Az emberek tanácsot kérnek tőlem. Nem tudom, miért és hogyan, de hihetetlen motiváló számomra, hogy motiválhatok másokat. Tudom, hogy sokat kell még küzdenem, hogy elérjem a megfelelő súlyt és izmosságot, de hajtom magam. 

- A sport az életem része lett. Edzőterembe járok, már tudom, mi az a lábazás, milyen érzés a tricepszet edzeni és milyen keretben mélyet guggolni egyre nagyobb súlyokkal a vállamon. Megszerettem futni, biciklizni és hasazni. Kétnaponta csinálok 200 hasizmot, még ha teremben csinálok is plusz gyakorlatot rá. A kardióhoz kapcsolom! Jön a jó idő, és irány úszni, túrázni, teniszezni. Aztán, még kitudja, milyen sportba kezdek. Már semmin sem fogok meglepődni. Tényleg hihetetlen élvezetes időtöltés a sport! Energikussá varázsol, gyorsabbá, könnyebbé, stresszmentessé és erősebbé. Összehozza az embereket, és kikapcsol. :-) 

Ez az írás inkább volt öncélú, mint az előzők. De ez az életem, s mindezt szerettem volna megosztani veletek is. Szívből sajnálom, hogy kevesebb időm van és sokszor úgy tűnik, elérhetetlen vagyok. De berögzült, megszerettem és képtelen vagyok minderről lemondani. 
Végezetül, lehetsz te sovány, kövér, alacsony, magas, szeplős, csiri-csáré fogú, fiús, lapos, fenekes, kis mellű és nagy mellű, akkor is ez vagy te. A kezedben van a változás, és te döntöd el, mire van szükséged. Mindig az vezéreljen, téged mi tenne boldoggá. Ha tudod, hogy mit szeretnél az életben, akkor merj beleállni és bírd ki azt az időszakot, amelyik a legnehezebb, mert utána rutinná válik. Ne félj tőle! Én is kövér voltam, nem figyeltem oda magamra. Egy önbizalmatlan szürke emberré váltam. Most egy izmosodó, kitartó és magabiztos lánnyá váltam. És mi a végső célom? Szexivé, kiegyensúlyozottá és büszkévé válni a legvégén, ami MEGLESZ! 

Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Zsebeld be te is a bókokat, vásárolj örömmel. Hidd el, jó érzés minden este a kemény combomat megfogni és az izmosodó karomat. Kit érdekel, hogy valakinek ez kevés, számomra ez jelenti a világot.

A blogírás az utóbbi időben alább hagyott, amit szívből sajnálok, de egész egyszerűen sokszor túl fáradt vagyok hozzá. Egyetemre írom a leadandókat, mindennap tornázom, folyamatosan csinálok valamit, és nem marad időm valamilyen témával mélyebben foglalkozni. Az elkövetkezendő napokban több vizsgám is lesz, de szeretném a blogomat újra szívből ápolni. Ezért a mai írásban megosztanám veletek az egyik iskolai írásomat, amit édesanyámról írtam. Az volt a feladatunk, hogy riportot írjunk "Egy este anyámmal a konyhában..." címmel. Csak az vezérelt végig, milyen különleges kapcsolatunk van. 

Itthon mindig érezhető a határtalan szeretet és jóság, ha az ember kitárja a szívét és jó mélyen a levegőbe szippant. A gyerekek nincsenek tisztában azzal, mennyi energiába kerül a szülőknek az, hogy határozottá és céltudatossá neveljenek minket. A mély anya és lánya riport után a meglátásom még emocionálisabbá vált – mennyi kitartás, erő, érzék és tapasztalat szükséges a kiváló neveléshez. „Szeretnék olyan lenni, mint te, anya… mindent megadni a gyermekemnek, ahogy te teszed”- jelentettem ki a riport közben elérzékenyülten.

Ahogy édesanyámra tekintek, hosszan bámulva őt a napi tevékenységében, könnyek szöknek a szemeimbe. Belegondolva, minden reggel hajnalban kel, munkába indul, majd hazaérve meleg ételt varázsol elénk, elvégzi a háztartásbeli feladatait és mosolyogva dicsér minket, gyermekeit. Fáradt arcán látszik, mi mindent képes megtenni értünk, és mindezek mellett sikert arat az egyetemen is ötödévesként. Régóta motoszkál bennem egy kérdés: tényleg léteznek „szuperanyák”? A vasárnapi húslevest készítette anya, mikor mellé léptem és óvatosan homlokon csókoltam.

- Dédmamád tanította velem az igazi házi húsleves receptjét. Mindig nagy odafigyeléssel bámultam, hogyan csinálja a finom ételeket – emlékszik vissza édesanya mosolyogva. - Megtanította velem, hogyan kell érzékkel használni a fűszereket, a zöldségeket felszelni. Ő értette a konyha művészetét, amit szívesen adott át az én édesanyámnak és nekem is. Sohasem felejtem el, milyen aprólékosan magyarázta el egy-egy hozzávaló fontosságát, hogyan mutatta be a sózás mozdulatát és a fűszerek adagolásának mértékét – sóhajtott nagyot.

Anya, csodálatos vagy. Hogyan bírod mindezt? Munkába jársz, takarítasz, főzöl, foglalkozol velünk, nevelsz, dícsérsz, egyetemre jársz. Te egy szuperanya vagy?

– Nem vagyok szuperanya, csak átlagos édesanya, aki mindent megtesz azért, hogy a családtagjai napjait gondtalanná és elviselhetőbbé varázsolja. Bírnom kell, ez a feladatom. Minden vágyam, hogy boldoggá tegyelek titeket. Téged, a bátyádat és édesapátokat. Számomra nincs annál felemelőbb érzés, hogy mosolyogva dicséritek a főztömet, segítetek az egyetemi feladatokban, támogattok az összes döntésemben, és mindig örömmel vártok haza a munkából. Felelősségemnek érzem, hogy mindent megadjak nektek, hiszen az volt a legcsodálatosabb pillanat az életem során, mikor a világra hoztam a bátyádat, majd három évvel később téged is. Ha kívánhatnék, azt kívánnám, hogy legyen részetek megszámolhatatlan boldogságban és az elétek zúduló akadályokkal bátran nézzetek farkasszemet – nézett rám csillogó szemeivel másodpercekig. A tekintete a szívemig hatolt abban a pillanatban. Édesanya, te vagy a legtökéletesebb számomra. A gyermek egy anya nélkül csak félember. Hogyan érdemeljük ki mindazt, amit a szülők képesek nekünk adni a puszta létezésükkel?

A leves elkészült, a család jól lakott és mindenki csinálta a további dolgát. Valaki az udvaron járt-kelt, míg mások a szobában ülve tanulták a vizsgaanyagot. Az utcai lámpák felkapcsoltak, mikor újra találkoztunk anyával a konyhában. Ő egy kis vízért ment, míg én újabb adag húslevest mertem a tányéromba. Mosolyogva bámult rám, miközben a szemei körül a kis ráncok előbújtak. Szívmelengető pillanat volt, egyszerre kezdtünk nevetni, mikor a levest jól kilöttyintettem. Az az este édesanyával a konyhában meghatározó volt.

Mondd, milyen érzés anyának lenni?

– Úgy érzem, ez a legnagyobb feladat. Az ember hihetetlen fontosnak érzi magát, ha valakivel törődhet. Ha az embernek gyermekei születnek, annál nagyobb varázslat nem létezik. Emlékszem, ahogy a nagy kék szemeiddel rám néztél, és rögtön tudtam, hogy mindent feladnék azért, hogy neked megadhassam azt, amire vágysz. Anyának lenni egy kiváltság, a legkülönlegesebb dolog. Ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Kellemes érzés, hogy az ember sohasem érzi magát egyedül, míg az édesanyja közelében van. Mai napig szívesen fordulok a problémáimmal a nagymamád felé, mert tudom, hogy gondolkodás nélkül a segítségemre siet és ellát az okos tanácsaival. Számára még mindig gyermek vagyok, és idővel ezt az érzést te is megtapasztalod. Nekem 80 évesen is a kislányom leszel.

Tényleg szuperanya vagy. Mesélj már, miért csinálod mindezt. Sohasem hibázol. El tudod mindezt hinni magadról?

– Nehezen hiszem el, hiszen folyamatosan hibázok. Néha túl sok mindent megengedek, néha pedig semmit. A sok aggodalommal az őrületbe kergetek mindenkit, a tanulástól kialakult stressztől ingerlékenyebbé válok és felesleges veszekedésekbe kezdek bele. Az élet fordulatos, de nem bánok egyetlen egy másodpercet sem. Úgy érzem, jól neveltelek titeket, mert hajtsátok magatokat a céljaitok felé, és egy anya többet nem is kívánhatna. Képes voltam átadni nektek azt, amit én is tanultam a szüleimtől. Remélni tudom, hogy az unokáim tőletek ugyanezt kapják majd. Érzem, képtelenek lennétek csalódást okozni nekem és édesapátoknak.

Az utolsó mondattal befejeztük a beszélgetést. Egy gyenge puszival köszöntünk el a konyhában egymástól, és az ebédlőasztalhoz ülve kanalaztam bele a dédmama receptje alapján elkészített tyúkhúslevesbe. Ezt a pillanatot semmiért sem cserélném el, mikor az ember a harmonikus családi légkörben eszegetheti a szeretetben gazdag házias ételt.

Az elkövetkezendő hetek írásai a következők lesznek: 

- Az ikerláng - ikerlelkek elmélete, kapcsolata
- Egészséges életmód fontossága
- Manci néni története 
- Finom és egészséges ételek, receptek
- Egy öncélú írás 
- TOP 10 kedvenc könyvem
- TOP 10 kedvenc filmem
- Vonzástörvénye és a "nem akarom dolgok" hatásai

(Ha kötelezővé teszem magamnak, valószínűbb, hogy elkészítem.)

Egy hét és karácsony! Belőlem előbújt újra a kisgyermek, aki mindennek örül, ami az ünnepekkel kapcsolatos. Alig várom karácsony napját, hogy a család együtt üljön az asztal köré, majd nagyokat nevetve nézzük együtt a meséket. Hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen nagy család részese lehetek. És boldog vagyok, hogy olyan barátok vesznek körül, akiket szívesen lepek meg apróságokkal, mert megérdemlik, hogy mosolyra húzódjon az ajkuk. December 24-én előkerülnek a száraz sütemények, a rengeteg linzer, a mézeskalácsok. Az ünnepi asztalon kacsingat felénk a finom majonézes krumpli a ponttyal barátságban. A halászléről már nem is beszéljünk... hogyan lehetne ilyen ünnepi ínyencségek sora között betartani a diétát? Én megtaláltam rá a megoldást! Állítólag elég egy embernek 30 nap arra, hogy az agya megszokja az új életvitelt, és már megszokássá váljon minden egyes mozdulata. A mézeskalácsot lehet egészségesen is elkészíteni zablisztből, ahogy a süteményeket is, amiket a nagymamák szívesen készítenek el az unokáknak, csak immáron már más hozzávalókból. Köszönöm, mama! :-)

A halacskát nem kell lecserélnünk, a rántott bundáját csináljuk a fehér liszt helyett zablisztes keverékkel. Vegeta helyett használjunk mást, és a majonézes krumplit is készítsük a megengedett hozzávalókkal. Nem bolondság elolvasni a termékek hátulján lévő leírást. Már én is így vásárolok, mindent elolvasok és rájöttem, hogy semmiről sem kell lemondanam. Komolyan! Az égvilágon semmiről, maximum nem eszek a Mc Donaldsban sajtburgert, mert az itthon készített húsos-krumplis összeállításom istenibb. Az édesség? Minden helyettesíthető, és kalandként is felfogható a legjobb desszert beszerzése, ami segít kielégíteni a vágyainkat. 

Ne foglalkozzatok senkivel sem, aki azt mondja, hogy nem fog sikerülni. Hagyd rá másokra az irigység első előjelét, és bízz magadban, mert véghez viheted ezt az utat. Tegnap vége lett az Álomalak versenynek, amelynek győztese még a jövő titka és persze, Kálmán Csilláé. De én már nyertesnek érzem magam! Végig csináltam egy 6 hetes tréninget, amely megtanított egészségesen táplálkozni, megtanultam főzni és sütni, ami szívesen alkalmazok arra is, hogy meglepjem a szüleimet egy vacsorával a munka után. Az írás mellett lett egy újabb hobbim, ami eltér a személyiségemtől, de már megértem, miért beszélnek róla ennyire csodálatosan. A sport összehozza az embereket. A sport ad valamit, amit ha az ember jól használ, boldog lehet. Kiegyensúlyozottá tesz, és ezt senki sem veheti el tőlünk. Nem szabad foglalkozni a rossz szavakkal, és a hitetlenekkel. Én sem gondoltam volna, hogy valaha az fog érdekelni, milyen formában nőnek az izmaim, és ennyire érteni akarok majd az egészséges dolgokhoz. Hogy hiányzik e az edzés, ha pihenő napom van? Igen, és ma pont felháborít, hogy pihentetnem kell az izmaimat, de holnap máris lábnappal kezdek, plusz kardióval, szóval ez azért megnyugtat. Kiadhatom a mérgemet, és ott tudom leginkább levezetni a stresszt. 

Kálmán Csilla a nemrégiben megkérdezte tőlünk, hogy: 

1. Számodra mit jelentett az Álomalak program, mit nyújtott?
2. Mi volt a legnagyobb sikerélményed a program során?
3. Miben változott meg a szemléleted a program után?

1. Egy új lehetőséget, amivel megváltoztathatom az életemet. Új értelmet nyert bennem minden. Ez volt az eddigi legjobb döntésem, hogy jelentkeztem. 
2. Sikerélmény az, hogy most vagyok a 6.héten, és élvezem. Azt hittem, két napot nem fogok bírni és minden hiányozni fog, de már nem. Megtanultam főzni, elhagytam az egészségtelen ételeket és tetszik, hogy egyre nagyobb súlyokkal tornátok. A látvány magáért beszél, hogy az Álomalak miatt, már a ruhaméretem is csökkent. 
3. A szemléletem? Hogy folytatni akarom, új életet akarok, egészségesen élni, tornázni, betartani a heti 4 edzést és kardiot, mert ha kimarad egy nap, pihenésre, máris hiányzik. Megváltozott az életem, más céljaim lettek. Látom a jövőt más testben, ami egyensúlyban van a lelkemmel. 

Ha nem vagy magaddal megelégedve, és elfogyott az önbizalmad, akkor ne habozz, írj bizalommal a Csillának, hiszen hamarosan indul az Álomalak következő évada, és legyél te az, aki megváltoztatja ezzel az életét, a gondolkodását! Önbizalmat, sikerélményt, boldogságot és határozottságot kapsz majd a végezetével. 
Köszönöm szépen Csillának, hogy ennyit tesz értünk. Köszönöm, hogy megváltoztatta az életszemléletemet. Már tudom, mit akarok, és ez neki köszönhető. S persze a szüleimnek, mert apa a legjobb személyi edző az egész világon. Ha úgy érzem, valamire nem vagyok képes, addig mondja a magáét, mígnem az elvártnál is többet csinálok. A ferde padon együtt már a felülések is sikerülnek, mert ő bízik abban, hogy megtudom csinálni! Sokkal jobban hisz bennem, mint én saját magamban. Anyukám hozzáértése pedig megtanított elkészíteni az ételeket. Hát, vannak ennél csodálatosabb szülők? Tiszteljétek és szeressétek a családot, emberek. Higgyétek el, a szüleink bármit megtennének azért, hogy nekünk megfelelő legyen. Képesek a munka után edzeni velünk heti 4x és munka után ételt készíteni, ha fáradtak vagyunk hozzá. Anyuféle cukkinis és avokádós husi receptet mindenki figyelmébe ajánlom, nem tudok betelni vele. Ahogy az édesburgonyával sem, van olyan, aki még nem kóstolta?

Utószóként annyit tennék hozzá, tegnap megkérdezték tőlem, miért vagyok eltűnve. A válaszom egy kuszaság volt, aztán rájöttem. Megtaláltam önmagam, és igyekszem egyensúlyba hozni a testem a lelkemmel. Nem vagyok kíváncsi az emberek felére, és nem hiányoznak azok a dolgok, amik régebben feltöltöttek. Nem akarok senki érdeke lenni, és nem akarok válaszolni felesleges kérdésekre olyanoktól, akik már nem számítanak semmit. Az idő és az irányítás az enyém, ezt nem veheti el tőlem senki sem. Leld meg te is önmagad! Változtass, és ne félj olyan dolgokba kezdeni, amelyek lehetetlenek. Ha nincs önbizalmad, csak rajtad múlik, hogy hogyan szerzed vissza. Tudnod kell, az idő rohamosan rohan, de te vagy az egyetlen, aki úgy tudja mindezt megváltoztatni, ahogy neki a legtökéletesebb. Oszd be, álmodj édeset és lépj a realitás mezejére. Vedd vissza az irányítást, és számolj le azokkal, akik elvárnak dolgokat. Azoknak add a lelked csillogását, akik nem elvárnak, hanem elfogadnak. :-)

Az utóbbi hetekben kaptam egy kérdést többször is. Hogyan bírod ki, hogy ne egyél és ne bűnözz? A válaszom sziklaszilárdan az, hogy nem tudom. Egész egyszerűen nem hiányzik semmi, és semmit sem érzek tiltásnak. Mikor az egészbe belevágtam, egy elhatározás született bennem. Nem akartam tovább rombolni magam és önsajnálatból elbújni a problémák elől. Mindig kipróbáltam valamilyen eszetlen fogyókúrát, megvontam magamtól mindent, de a betartása 1-2 napig sikerült, majd a határozottságom alább hagyott. Talán, a csalódás volt az, ami elindított valamit bennem. De az is lehetséges, hogy hittem valami olyanban, ami sohasem létezett. Amit csak én hittem erősnek és megtörhetetlennek. Egy ember kevés ahhoz, hogy megmentsen egy emléket, egy kapcsolatot, egy életet. Hiába szeretné teljes erejéből, mindenhez két ember kell. És rájöttem, egyedül én voltam az, aki küzdött. Semmiféle negatív vagy rossz érzés nincs bennem a történtek miatt, mert segített elérni egy olyan pontra, ahonnan már csak felfelé vezet az út. Hálás vagyok az elmúlt időszaknak, hogy olyan mélyre lökött. 

Mikor azt hiszed, egyedül vagy a problémákkal és mélyebben már nem is lehetnél, ébreszd fel magad. Sohasem voltál egyedül, csak olyanoknak adtad a szíved, akiknek nem kell. Képes vagy bármilyen mélységből is a felszínre úszni, de hinned kell abban, hogy sikerülhet. Régen, mikor pszichiáterhez jártam évekkel ezelőtt, azt mondta a doktor nekem, hogy "mikor úgy érzi, elege van mindenből, és nem bírja tovább, akkor van a tűrőképessége felénél". Azóta sem felejtettem el, és a mai napig tartom magam hozzá. Nem adhatom fel azért, mert valaki megbánt, eltipor. El kell érned azt a pontot, hogy többé senki se tudjon a földbe döngölni, mert semmibe veszed az ilyen kritizáló kijelentéseket vagy tetteket. Ne félj senkitől sem, senkinek sincs hatalma feletted, keress olyan dolgokat, amelyek segítenek az önmegvalósításban. Kutass olyan időtöltések után, amelytől újra önmagadra lelsz. Mindennap mondd el magadnak az előnyeid és a hátrányaid. Nézz tükörbe, és mosolyogj magadra szélesen. Ez te vagy! Uralod az életed. Irányítsd magad olyan célok felé, amelyekről éjjelente álmodozol. Te vagy az egyetlen, aki képes változtatni a borús helyzeteken. Ha te nem akarod igazán, hogyan várhatnád el azt, hogy bármi is megváltozzon? Egy tapsra vagy karikacsapásra, semmi sem jöhet rendbe, nem oldódhat meg, nem múlhatnak el az érzések, de ráléphetsz egy útra, ami csak a tiéd. 
Elmesélnék egy apró történetet, amiről csak azok tudnak, akik a legközelebb állnak hozzám. Rajtam is könnyű volt uralkodni régen. Ha valakit megszerettem, hagytam, hogy az összes kitalációt rám akassza. Nem zavart, hogy én voltam az, akit hülyének, ostobának és bolondnak néztek. Szívesen cipeltem mások problémáit, jó hallgató voltam. Rám bíztak olyan titkokat az emberek, amelyekkel nem tudtam, mit kezdeni. Egy konkrét ember volt az, aki utoljára kifacsarta belőlem az összes szuszt. Mindig ott voltam neki, támogattam minden döntésében, befogtam a számat, és senkinek sem árultam el a titkait. Végül én lettem rossz a szemében, és azoknak szavazott bizalmat, akiktől régen próbált elhúzódni. Ezt hívják gyávaságnak. Ne mutassunk valakinek szépet, csak azért, mert félünk a magánytól. Vállaljuk fel, ha az ellenkezőjét gondoljuk. És nehogy hibáztasd magad, ha ilyen emberbe botlasz. Saját magukkal nincsenek megelégedve, és bármennyi ideig is engeded, hogy mérgezze a lelked, nyisd fel a szemed. Engedd el, hagyd, hogy azt gondoljanak rólad, amit akarnak. Maradj szótlan, és nézd végig, hogyan építik le a kapcsolataikat. Mikor már egy ártatlan kérdést is kiforgatnak az emberek, az az abszolút betegség. Zárd le azonnal! Lépj odébb, fuss, rohanj el onnan! Ne okozz magadnak fejfájást azzal, hogy mások hatalmát generálod. Szedd össze magad, és dönts úgy, mint én. Lezártam, tiltottam, eldobtam, és új fejezetet nyitottam. A sport tölti ki az életemet, az estéimet a családommal töltöm, a hétvégéket azokkal, akik mindig mellettem voltak. Élvezd, hogy a sport összehoz az emberekkel. Akard motiválni az embereket, hogy ők is megelégedjenek az életükkel. Légy te az, akiből energiát meríthetnek. 

Szeretek pozitív, optimista ember lenni. Mondd, te is szeretnél az lenni? Nem kell más hozzá, csak lezárni azokat a részeket az életedben, amik leépítenek, és keresni helyettük olyat, amelyről éjjelente álmodozol. Terveim vannak: szeretnék egy új testben új életet kezdeni, és szeretnék részt venni egy triatlonon, hogy bizonyítsak magamnak. És ezzel motiváljak másokat is! Valaki csatlakozik hozzám és édesapámhoz? ;-)

Mindig agyaltam, hogy milyen témákat boncolgassak, mert szeretek mindenféléről olvasni. Érdekel a nagyvilág, a tudományok, a felfedezések, de ezekről írni a legnehezebb. Számomra hangulatfüggő! Egyetlen egy dologhoz értek, hogy képes vagyok motiválni másokat, és nem félek az érzéseimről őszintén beszélni. 

Elmesélek egy apró történetet, és szívből remélem, hogy lesznek olyanok, akik képesek átépíteni mindezt az életükbe, hogy mernek majd tovább lépni és boldogan mosolyogni. Az elmúlt három évem arról szólt, hogy építettem le önmagam, és a végére elfogyott az összes önbizalmam. Utat adtam az embereknek - az összes negatív kritikának, degradálásnak. Hagytam, hogy mások irányítsanak, és pálcát törjenek a döntéseim felett. Csendben hallgattam, mikor kioktattak és eszet adtak nekem. Tűrtem, hogy hülyének nézzenek, mert nem volt kedvem szólni, hogy minden hazugságot átlátok. Próbáltam nem oda figyelni arra, hogy az emberek az összes tökéletlenségüket és butaságukat rám akarták kivetíteni, magukat mártírként kivetítve. Majd történt valami megmagyarázhatatlan az életemben. Egyik reggel, mikor felkeltem az ágyból és tükörbe néztem, könnyes szemekkel bámultam magam elé. Már saját magammal sem volt önbizalmam "felvenni a harcot". Szerencsétlennek, csúnyának és elkeseredettnek éreztem magam. Munkám sem volt, a kinézetem is egy rakás túró volt, levert voltam, táskákkal a szemeim alatt, és beteg lelkileg, testileg. Állandóan azt hallgattam, másoknak mennyire rossz, miért nem jönnek ki a párkapcsolatukban, ki kit hogyan csalt meg, ki hogyan kémkedett a másik után, ki miképp vágta át a barátját, ki mekkorát hazudott a másik szemei közé és folytathatnám. Mindez megkezdett, és lelkileg beteggé tett, mert átvettem az emberek összes szürkeségét. De ezt ne engedjétek! Egyszerűen nem lehetsz mindenkiért felelős, nem hallgathatsz meg mindenkit, nem tehetsz mindenkinek szívességet, és nem lehetsz mindig egyenlően jó az emberekkel. El kell döntened, kik azok, akikkel örökké ugyanaz maradsz. De tudnod kell, hogy vannak olyanok, akik egy álarcot viselve arra éheznek, hogy elvegyék az energiád. Senkire nem haragszom ezért, csupán önmagamra. Az, hogy valakit a lelkitársadnak tartasz, vagy a barátodnak, az még nem azt jelenti, hogy elveheti a személyesedet, hogy uralhatja a napjaidat. Hogy örökösen azaz érzeted lesz mellette, hogy mindig második leszel, történjék bármi is. Ne engedd meg azt senkinek sem, hogy elhitesse veled, hogy túl kevés vagy hozzá! Ez nem igaz! Az emberek egyenlőek, és nem hagyhatjuk, hogy a gyengébb agyatlan emberi szörnyek eltiporjanak. Az az igazság, hogy te túl jó vagy ahhoz, hogy ilyen szörnyeteget boldoggá tegyél, és az égvilágon semmi mást nem tehetsz, csak lezárhatod magadban, minden harag és utálat nélkül. Hidd el, sikerülhet. Csak vegyél a nyakadba új terveket, új célokat, és lépj a változás felé. Azt hiszem, felnőttem. Huszonöt évesen eljött az a bumm, amiről annyit beszélnek. Arra vágyom, hogy a családommal és a barátaimmal legyek a nap 24 órájából minimum 8at, 4 órát dolgozzak egy olyan bérért, amivel teremthetnek magunknak megélhetést, 6 órát aludjak minimálisan, 3 órácskában tanulok és iskolát látogatok, 3 órát pedig a sporttal foglalkozom. Újra azt érzem, van miért reggelente felébrednem. Van kihez szóljak, van, amiért lélegezzek. Tudom, hogy ennél már csak jobb lesz. Pár hónappal ezelőtt még cseréltem volna valakivel, hogy más életem legyen, most viszont semmi pénzért nem adnám senkinek sem. Mert ezt a kitartást, határozottságot én teremtettem. Tudod, mit akarsz? Akkor miért habozol? Vágj bele!

És büszkeségből írnám túl vagyok az első hónapon. Apukám rengeteget segít, heti 6 napot töltök tornával és betartom az étrendet. Alig várom, hogy protein mézeskalácsot süssünk, és meginvitálhassam a barátaimat egy fincsi vacsorára. 7,3 kilogrammtól szabadultam eddig meg, és másfél ruha mérettől. És igenis büszke vagyok erre, mert mindez visszaadta az önbizalmam, és elegendő kitartást adott a kezembe, hogy folytassam, mert megéri. A testemért, a szervezetemért, a lelkemért és az egészségemért. Az, hogy hisznek bennem azok, akik a mindennapjaim szereplői, nekem boldogság. Ha ők dicsérnek, a szívem melegségben úszik, és nem érdekel már, mit gondolnak mások. Próbáljátok ki! Kérve kérlek titeket, bármilyen változásba is léptek bele, bírjátok ki az első lépéseket, mert megváltoztat bennetek mindent. És többé csak arra fogsz koncentrálni, ami téged varázslatosan vidámmá tesz. Szeretlek titeket, emberek. Szeretlek élet!